Öten meghaltak, amikor két kamion és egy személygépkocsi ütközött


Fotó: ISU Kolozs megye.

Öt férfi életét vesztette hétfő reggel egy súlyos közúti balesetben Kolozs megyében, a Kolozsvár melletti Magyarszentpál térségében, a DN1F jelzésű országúton, ahol két teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze. A tragédia következtében a forgalmat mindkét irányban teljesen lezárták, a hatóságok pedig kerülőutakat jelöltek ki a közlekedők számára.

A Kolozs megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a személyautóban utazó öt férfit a tűzoltók emelték ki a roncsok közül, azonban mindannyian olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, amelyek következtében életüket vesztették. A mentőcsapatok hosszú ideig dolgoztak a helyszínen a beszorult áldozatok kiszabadításán.

A balesetről érkező első jelentések még hat sérültről szóltak, és több embert eszméletlen állapotban találtak a járművekben. A helyszínre négy műszaki mentőegységet, két SMURD-mentőautót és két mentőszolgálati egységet vezényeltek ki, valamint egy rohammentő helikopter érkezését is várták a zsibói légimentő bázisról.

A hatóságok a forgalmat elterelték a Kolozsvár és Zilah közötti szakaszon. A személyautók egy helyi úton kerülhetik ki a lezárt útszakaszt Magyarszentpálnál, míg a teherforgalmat hosszabb kerülőkre irányítják: Kolozsvár felől Bánffyhunyadig a DN1-en, majd a DN1G-n Zsobok irányába, onnan pedig Zilah felé haladhatnak tovább. Az ellenkező irányban Zilah felől Magyaregregy, Szilágykapu, Almásszentmihály és Zsobok érintésével, majd Bánffyhunyadon át lehet eljutni Kolozsvárra.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a forgalom helyreállítása pedig a mentési és helyszínelési munkálatok befejezése után várható.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk