Egy gyermek súlyosan megsérült a balesetben – hatan kórházban Fotó: ISU Maros megye. Súlyos közlekedési baleset történt kedden Maros megyében, Marosvásárhely közelében, Jedd kijáratánál, a Kebeleszentivány felé vezető úton, ahol egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött. A balesetben összesen hét személy volt érintett, köztük két kiskorú, a forgalmat pedig teljesen lezárták a helyszínen. A Maros megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a sérültek között egy gyermek súlyos állapotban volt, egy másik kiskorú, valamint négy felnőtt sárga jelzésű besorolást kapott az állapota miatt, míg egy további felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett. A hatóságok közlése alapján hat sérültet a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállítottak ellátásra, míg a könnyebb sérült személy visszautasította a kórházba szállítást. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a marosvásárhelyi tűzoltók: két műszaki mentő jármű, egy rohammentő, három SMURD-mentőegység – köztük egy mobil intenzív terápiás egység –, valamint a megyei mentőszolgálat egy egysége vett részt a mentésben. A baleset körülményeit a hatóságok vizsgálják, a forgalom mindkét irányban hosszabb ideig szünetelt a mentési munkálatok idején. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share április 8, 2026 16:49 Szerző mediatica Kékfény Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: jedd, kamion, katasztrófavédelem, Kebeleszentivány, kiskorúak, közlekedési baleset, maros megye, marosvásárhely, sérültek, smurd, személyautó, útlezárás Következő hír: Zuhant a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Előző hír: Elhunyt Mircea Lucescu