„Politikai válság küszöbén állunk” – figyelmeztetett az államfő


Fotó: Nicușor Dan.

AGERPRES – Nicușor Dan államfő csütörtök este kijelentette, hogy a koalíció két legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelenleg konfliktusban áll egymással, jómaga pedig igyekszik megőrizni a közvetítői szerepet.

Az Europa FM-nek nyilatkozó elnököt arról kérdezték, hogy Ilie Bolojan oldalán áll-e a PSD-vel való konfliktusban.

‘Én próbálom megőrizni a közvetítői szerepet’ – mondta Nicușor Dan. Hozzátette, az lenne számára a legegyszerűbb, ha egyik vagy másik fél pártját fogná, a jelenlegi helyzetben azonban párbeszédre van szükség.

‘Egy politikai válság küszöbén állunk’ – jelentette ki, hozzátéve, hogy a helyzet további alakulása kizárólag a két nagy párton, a PSD-n és a PNL-n múlik. ‘Meglátjuk, milyen mozgások lesznek a következő hetekben. Én továbbra is nyugalomra intek, és megtaláljuk a megoldást arra, hogy Románia a helyes irányba haladjon tovább’ – szögezte le.

Hozzátette, minden lehetséges forgatókönyvvel számol, de egyik esetében sincs alkotmányos jogköre a közbelépésre. ‘Az, hogy mi fog történni a továbbiakban, kizárólag a koalíciót alkotó pártoktól függ, nem tőlem. Ha egy adott pillanatban rajtam fog múlni valami, nyilván megtalálom a kiegyensúlyozott megoldást’ – jelentette ki az államfő.

Arról is beszélt: soha nem nevezne ki szociáldemokrata miniszterelnököt egy PSD–AUR kormány élére. Közölte, hogy nem adna kormányalakítási megbízást olyan jelöltnek, aki a két párt támogatására hivatkozik. Hozzátette, hogy nem tart attól, hogy felfüggesztik tisztségéből, mert szerinte erre nincs alkotmányos alap. Úgy fogalmazott, az ilyen politikai forgatókönyveket nem tartja komolynak.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk