Kiskorúakat szállító kisbusz balesete – tíz embert vittek kórházba


Fotó: ISU Maros megye.

Szombat késő este súlyos közúti baleset történt Maros megyében, a Marosvásárhelyhez közeli Sáromberkén, a 15-ös országúton, ahol egy személyautó és egy kisbusz ütközött. A személyautót egy 18 éves helyi fiatal vezette, míg a kisbusz volánjánál egy 45 éves Kolozs megyei férfi ült.

A helyszínre több rendőri egységet, mentőket, SMURD-csapatokat és a katasztrófavédelem munkatársait is riasztották a mentés és a helyszín biztosítása érdekében.

A baleset következtében összesen tíz ember sérült meg: a két járművezető, a kisbusz hét, 13 és 17 év közötti utasa, valamint a személyautó 14 éves utasa.

A sérülteket a helyszíni ellátás után kórházba szállították további vizsgálatokra és kezelésre.

Az ütközés ereje miatt egy közeli ingatlan, valamint több közlekedési tábla is megrongálódott.

A rendőrök mindkét sofőrt alkoholszondával ellenőrizték, az eredmények negatívak voltak, az ügyben pedig gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult eljárás a baleset körülményeinek tisztázására.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk