Három új játékos a Marosvásárhelyi FCM-nél

Három új játékos szerződtetését jelentette be a Marosvásárhelyi FCM 2. ligás labdarúgó-csapata pénteken. Egy távozó is van. Gugu visszatérő Andrei Peteleu, George Cristian Ganea és Costinel Gugu érkezik a FCM-hez – jelentették be a klub honlapján. Andrei Peteleu 20 éves, védő, legutóbb a Besztercei Gloriánál szerepelt, egy alkalommal az U19-es válogatottban is megfordult. George Cristian

Visszakerülhet Magyarországhoz Erdély és Vajdaság egy része

Erre kb. 22 év múlva kerülhet sor – legalábbis aszerint a térkép szerint, amely újra felbukkant a külföldi hírportálokon, és amelyet állítólag orosz és amerikai titkosszolgálatok készítettek arról, milyenek lesznek Európa határai 2035-ben. A rebesgetett visszacsatolás egyik érdekessége, hogy míg Partiumot nyilván visszakapná Magyarország, addig Székelyföld Romániában maradna, de a két régió közti, románok által

AUTÓ. Hétszemélyes terepjárón dolgozik a Skoda

A Yetinél nagyobb, és jobb terepjáró-képességű SUV várhatóan 2016-ban jelenhet meg a piacon. A Skoda azért kapott kedvet nagyobb szabadidő-autó gyártásához, mert a koreai konkurensek szép sikereket értek el ebben a kategóriában, és a kínai vevők is sokszor kifejezték már igényüket egy, a Yetinél nagyobb szabadidő-autóra. Az ázsiai országban egyébként már most is kínálják a


Visszahozza korábbi műsorát a TV2

A 40 milliós játszma visszatér a csatornára, a TV2 már keresi az alkalmas párokat. Visszatér A 40 milliós játszma a TV2-re: már futnak a szpotok, amelyben a játékosokat keresi a tévé. Ez volt az a gameshow, amelyet eredetileg Vágó István kapott volna, majd végül Rákóczi Feri lett a befutó. Vágó ekkor távozott a TV2-től, amellyel

Bryant az NBA összes legendáját lepipálta rekordjával

Csapata, a Los Angeles Lakers csak szenved az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, ezzel együtt a liga pontlistáját vezető Kobe Bryantet sorozatban 15. alkalommal választották be az NBA All Star-mérkőzésének kezdőcsapatába. A 34 éves, kétszeres olimpiai bajnok bedobó előtt soha senki nem került be a Kelet-Nyugat mérkőzés kezdőjébe egymás után 15-ször, ráadásul Bryant most 1 591 437

VIDEÓ. Bruce Willis hónapok óta nem ölt meg senkit

A Red című, kiöregedett titkosügynököket/bérgyilkosokat felvonultató 2010-es akciókomédia túl sikeres volt ahhoz, hogy ne készüljön folytatása, és íme, itt az előzetes a Red 2-höz, ami augusztus elején kerül majd az amerikai mozikba. Bruce Willis figurája felhagyott a gyilkolászással, és békésen éldegélne Mary-Louise Parkerrel, de kiderül, hogy most ő vált az Interpol célpontjává, és Helen Mirrent


Összeomlás fenyegetheti a Force Indiát

Olasz lapértesülések szerint az indiai csapat az összeomlás szélén áll, a tulajdonos Vijay Mallya vállalatai ugyanis továbbra is súlyos anyagi gondokkal küzdenek. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban esett szó a Force India nehéz anyagi helyzetéről, most pedig úgy tűnik, Vijay Mallya csapata még közelebb került a csődhöz. Az olasz Italiaracing magazin forrásai szerint az indiai

A Tottenhamnek ajánlották Dzsudzsákot

A Tottenham futballcsapatának egyik szurkolói oldala részletes írásban ajánlja a klubnak Dzsudzsák Balázs leigazolását. A Cartilage Free Captain nevű oldalon megjelent blogbejegyzésben a szerző kiváló szélsőnek nevezi Dzsudzsákot, akinek rakétaszerű bal lába van, és rendszeres betöréseivel komoly gólveszélyt jelent, így a játéka hasonló Gareth Bale-éhez. Az elemzés szerint a magyar szélső Bale-lel és Aaron Lennonnal

Négy évet kapott az apját leszúró férfi

Nem jogerősen négy év börtönbüntetést szabott ki a Nyíregyházi Törvényszék pénteken arra a fiatalemberre, aki 2011-ben egy veszekedés közben késsel halálosan megsebesítette édesapját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán. A 24 éves S. Krisztiánt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében és testi sértés vétségében találta bűnösnek a bíróság. A vádlottnak a szabadságvesztés letöltése mellett az eljárás bűnügyi költségét


Így néznek ki a valódi hópelyhek

Eddig csak egy-egy gyönyörű hókristályt sikerült mikroszkóp alatt lefényképezni. A hópelyheket szabadesésben fotózó kamera segítségével pontosabbak lehetnek a téli időjárási előrejelzések. Három nagysebességű ipari kamerából alakították ki azt az eszközt az Utahi Egyetem kutatói, amelyek három szögből fotózzák le a földfelszínhez közelítő hópelyheket. A három kamera zárideje meglehetősen magas: a másodperc huszonötezred része alatt készítenek