Időjárás-előrejelzés hétfőre

Csapadékmentesnek ígérkezik a következő hét első napja Marosvásárhelyen. Jobbára borús lesz az égbolt, nagyon rövid ideig a reggeli órákban, majd késő délután szakadozik fel jobban a felhőzet, és a Nap is előbújik takarója mögül. Valószínűleg egész nap kevéssel fagypont alatt marad a hőmérséklet, reggel -3, -4, délután 0, -3 fok közötti mérhetünk. Jelentős lehűlés nem

A Spiegel Online a székelyzászló-ügyről

A kisebbségi jelképhasználat körül kirobbant magyar-román vitáról közölt beszámolót a Spiegel Online német hírportál. A Diplomáciai válság: Magyarország zászlóháborúba vonul Románia ellen című cikkében Keno Verseck kiemelte: a két uniós tagország viszonyában kialakult “mély diplomáciai válság” kiváltó oka “egy kicsinyes vita egy történelmi zászlóról”. A “nacionalista hisztéria a kormányokat segíti a választási harcban” – tette

Öngyilkos lett Kézdy György, a Szomszédok Virágh doktora

Öngyilkosságot követett el Kézdy György színművész. Egy budapesti kórház ablakából vetette magát a mélybe és azonnal szörnyethalt. Kollégáit sokkolta a tragédia híre. A Bors információi szerint szombatra virradó éjszaka tragikus körülmények között életét vesztette Kézdy György színművész, a Szomszédok című teleregény Virágh doktora. A lap értesülései szerint Kézdy György egy budapesti kórházban, a 3-as belgyógyászati


Hétfőre újabb hóvihart ígérnek az USA-ban

Elvonult a hóvihar szombat estére a New Yorktól Bostonig terjedő folyosótól észak felé, Kanada irányába, de átlagosan 90 centiméteres hótakarót hagyott maga után. Hétfőre újabb hóvihart ígérnek a meteorológusok. Bár a széllökések sebessége helyenként elérte az óránkénti 130 kilométert, a hóvihar nem volt olyan súlyos, mint ahogyan az előrejelzések alapján várták. Mindazonáltal sok autós rekedt

Az olasz miniszterelnök tiszteletben tartja Dél-Tirol autonómiáját

Az ügyvezető olasz miniszterelnök tagadta, hogy ellenezné Dél-Tirol autonómiáját, amint azt az Ausztriával határos régió vezető pártjának egyes politikusai a közelmúltban állították. “Soha nem mondtam azt, hogy Trentino-Alto-Adige (Dél-Tirol olasz elnevezése) kiváltságokat élvez. Ellenkezőleg: a közép-európai mintát követő autonómia terén szerzett tapasztalatokat mindig is a felelősségteljes önrendelkezés példájának tekintettem. Ez az önrendelkezés döntő mértékben járult


Primera División – Könnyedén nyert a Barcelona

Az éllovas Barcelona ötgólos győzelmet aratott a vendég Getafe ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján. Primera División, 23. forduló: FC Barcelona-Getafe 6-1 (2-0) szombaton játszották: Real Madrid-Sevilla 4-1 (2-0) Deportivo La Coruna-Granada 0-3 (0-1) Levante-Málaga 1-2 (1-1) Celta Vigo-Valencia 0-1 (0-0) Real Mallorca-Osasuna 1-1 (0-0) MTI

2013. február 10.

Ma Ella, Elvira, Klára, Pál és Vilmos napja. Az Elvira bizonytalan eredetű név, talán az arab eredetű, de spanyol közvetítéssel kialakult Elmira változata, de az is lehet, hogy a gót Alahwara névből alakult ki. Ha ez első változat az igaz, akkor fenségest jelent, ha az utóbbi, akkor azt jelenti: az ereklye megóv. 1561-ben ezen a

2013. február 9.

Ma Abigél, Alex, Apollónia, Ciceró, Cirill, Erik, Erika, Kirill, Marcián, Marián, Rajnald és Szabin napja. Az Abigél héber eredetű név, és kedves jelentése van: az apa öröme. A skótoknál Abigail formában ma is nagyon népszerű. Az Alex a görög Alexanderból alakult ki, amelyet mi, magyarok Sándorként sokkal népszerűbbé tettünk, de eredeti formájában is megmaradt. –


Ráértek, lekésték: nem regisztrált a marosvásárhelyi RMDSZ több volt körzeti elnöke

Értetlenül fogadta az RMDSZ több korábbi marosvásárhelyi körzeti elnöke, hogy lezárták a tagregisztrációt. A Területi Állandó Tanács pénteki döntésének hírére többen a megyei szervezet székházába siettek, ám ott megtudták: a választási közgyűlésen sem választói, sem választhatói minőségben nem vehetnek részt, áll a történtek nyomán közzétett nyílt levelükben. „Felháborítónak tartjuk ezt az antidemokratikus lépést, amely arra