2013. február 8.

Ma Aranka és Salamon napja. Az Aranka a latin Aurélia magyarosításának eredménye, de tulajdonképpen régi magyar név, mert az ősi Arany nevünk kicsinyítő képzővel becézett változata. Jelentése az értékes nemesfémre utal, érdekes, hogy a középkorban férfiak is viselték. Népszerűségét különben az is mutatja, hogy vezetéknévvé vált, sőt folyó és növény is viseli. 1934-ben ezen a

Válogatott nigériai futballista a Kolozsvári CFR-nél

A Kolozsvári CFR 1907 csütörtökön délben honlapján jelentette be, hogy megegyezésre jutott az AC Parmával a 22 éves Nwankwo Obiora kölcsönbe vételéről. A nigériai védekező középpályás jelenleg a Dél-Afrikai Köztársaságban tartózkodik, ahol a „szuper sasok” vasárnap Burkina Fasóval döntőznek az Afrikai Nemzetek Kupáján. Obiora 2009-ben, alig 18 évesen szerződött Európába, első csapata a spanyol másodosztályban


Băsescu nem kommentálja a székelyzászló-ügyet

Nem kívánta kommentálni a román-magyar diplomáciai feszültségeket az államfő. Az EU-csúcsra készülő Traian Băsescut csütörtökön a repülőtéren faggatták a „székelyzászló-ügy”-ről. Az államfő azzal hárított, hogy az ország elnöke nem kommentálhatja egy nagykövet vagy államtitkár kijelentéseit. Szerinte Füzes Oszkár vagy Németh Zsolt államtitkár állásfoglalásaira romániai részről azonos szintű tisztségviselőknek kellene reagálniuk. Traian Băsescu azt is mondta:

VÉLEMÉNY. Mi bajunk a Székelyföld zászlójával?

Lucian Mândruţă mintaszerű gesztusa, van mit tanulnunk tőle. Nem értem, mi bajunk a Székelyföld zászlójával. Nyugaton bármerre jársz, mindegyik vidéknek megvan a történelmi zászlaja, fesztiválja, sajtfélesége, könyvesboltja és kastélya. Ezek mind elmondanak valamit arról a helyről, és hozzáadnak valamit az övezet kultúrkincséhez. Miért ne lehetne ez így nálunk is? Végül is, mi bajunk a magyarokkal?

Martonyi: Füzesnek igaza van, támogatjuk a székelyföldi autonómiát

Martonyi János szerint Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával. A külügyminiszter csütörtökön a Világgazdaság gazdasági kilátásokról szóló konferenciáján kérdésre válaszolva kifejtette, Székelyföld autonómiájának témájában a magyar kormánynak 22 éve világos az álláspontja: ha egy közösség többsége valamilyen autonómiaformát igényel, és ezt


9 éves kislány szült gyereket

A mexikói leányanyát feltehetőleg egy 17 éves fiú erőszakolta még 8 éves korában. Egészséges kisbabát hozott világra egy 9 éves kislány Mexikóban – írja a Daily Mail. A baba január 27-én született a nyugat-mexikói Zapopan városban, 2,7 kilogrammal. Az anyává lett kislány édesanyja, akit a mexikói hatóságok csak Dafneként emlegetnek, azt mondta: „A lány alig

Egyházi vita a fogamzásgátlóról

A Német Püspöki Konferencia (DBK) az esemény utáni tabletta kérdését tűzte következő, február 18. és 21. között rendezendő plenáris ülésének napirendjére – jelentette be Robert Zollitsch, a konferencia elnöke Bonnban. “A kérdés ismét égetővé vált az utóbbi napokban, ezért fogjuk megvitatni Treviriben a tavaszi plenáris ülésen” – mondta Zollitsch, akit a Servizio Informazione Religiosa (SIR)

Nem tetszik Dávid pénisze a japánoknak

Nadrágot követelnek Michelangelo Dávid szobrára egy japán városban. A “japán Dávid” csupán alteregója az eredetinek, egy másolat áll Okuizumo városában. A nyugat-japán település egy hálás szülöttétől, egy üzletembertől kapta ajándékba tavaly nyáron a góliátnyi Dávidot – a szobor 3 méter magas – a milói Vénusz társaságában. A két másolat egy parkba került, amelyben egyebek közt


Felháborodott a szakma Pál Dénes negyedmilliós gázsiján

A Voice nyertese majd’ negyedmillióért énekel 25 percet, miközben a Hír24 információi szerint többen még ötvenezer forintnak is örülnének. Az Új Ász információi szerint Pál Dénes 217 ezer forint plusz áfáért vállal 25 perces fellépést úgy, hogy mindössze hét szám van a repertoárjában. A hír hallatán sok szakmabeli felháborodott, hiszen ilyen gázsit tényleg csak a