Gazdaság

Tündérkert mozgalom: már a bukovinai székelyek és a moldvai csángók is elkezdték összegyűjteni a maguk őshonos gyümölcsfáit. „Ahány gyermek, annyi fa“

A gazdag, de pusztuló vidéki világ gyümölcsfajtáinak megőrzése volt a célja az első Tündérkertek megálmodóinak, Szarvas József színésznek és Kovács Gyula pórszombati erdésznek és Ambrus Lajos írónak; törekvéseiket pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja. Az MTI azt követően kereste meg a program alapítóit, hogy a napokban nyitották meg az első budapesti Tündérkertet. A kárpát-medencei gyümölcsfajták

Pilótasztrájk a Lufthansánál: „Az álláspontok nagyon messze vannak“

Harmadik napja tart a Lufthansa- és Germanwings-pilóták sztrájkja, amely miatt több ezer járatot törölt a két légitársaság, a lépés közel félmillió embert érint. Bár az 5400 pilóta részvételével zajló munkabeszüntetés pénteken éjfélkor véget ér, szombati, vasárnapi és hétfői járatokat is törölt a Lufthansa. A sztrájk miatt a Düsseldorf, Frankfurt és München, valamint Budapest közötti járatok



Újabb négymilliárd eurós hitelkeret: habzsolja a pénzt a román állam

A Világbank négymilliárd eurós hitelkeretet nyit Bukarest számára a 2014-2017-es időszakban, a pénzzel a romániai reformokat és szerkezetátalakítást támogatják – jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszterelnök, miután Laura Tuckkal, a Világbank európai és közép-ázsiai ügyekben illetékes alelnökével folytatott megbeszélést Bukarestben. Ponta közölte: a nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa május 27-i ülésén hagyja jóvá a Románia és a

Leáll a Lufthansa három napra. Nehezen érthető, miért nem repülnek. Négy év után először döntöttek így

Csaknem teljesen felfüggeszti működését szerdától péntekig a Lufthansa, a legnagyobb német légitársaság a pilóták sztrájkja miatt 3800 járatot törölt menetrendjéből, köztük több budapestit. A társaság kedden tud tájékoztatást adni arról, hogy pontosan mely budapesti járatokat érinti a munkabeszüntetés. A Lufthansa hétfői közleménye szerint a járattörlések 425 ezer utast érintenek. A társaság számos átfoglalási lehetőséget biztosít

A bauMax is távozik Romániából? Eladták a 86 millió eurós művészeti kollekciót, hogy megmentsen 4000 munkahelyet!

A bauMax barkácsáruházlánc vizsgálja annak lehetőségét, hogy kivonuljon Kelet-Európából – írja a Die Presse, mely szerint a hatalmas veszteségek miatt kerülhet sor a lépésre. A csoport 2012-ben 126 millió eurót bukott, ebből 26 milliót a romániai, 14-et a török üzletágon keresztül. Karlheinz Essl, a bauMax alapítója múlt héten jelentette be, hogy megválik 86 millió eurót