Gazdaság

Brutálisan drága a sárga csekk. Van sokkal jobb megoldás, íme

A lakosság csaknem 80 százaléka a mai napig postai csekkel fizeti számláit, pedig ma már sokkal olcsóbb és kényelmesebb megoldások is léteznek. Ráadásul még pénzvisszatérítést is kaphatunk, ha hitelkártyánkról csoportos beszedési megbízással rendezzük például közüzemi vagy egyéb számláinkat. Sokan nem csak megszokásból ragaszkodnak a csekkes fizetéshez, hanem mert ingyenesnek gondolják, szemben például a csoportos beszedési

Adópolitika: a régi az új. Áfa- és szja-csökkentés jöhet

Az új kormány programja az államkassza bevételeitől tette függővé a főbb adópolitikai ígéreteinek megvalósulását, amelyek egyébként változatlanok – adta hírül pénteken a Digi24 hírtelevízió. A kormány a parlament elé terjesztette azt a programot, amely az új kabinet főbb céljait tartalmazza a következő három évben. A Victor Ponta miniszterelnök által vezetett új kormány – amelynek a

Inflációs cél idénre a kormánytól. Kissé eltér attól, amit a jegybank prognosztizál

A kormány gazdasági előrejelzési bizottsága az idén 3,4 százalékos inflációval számol, ami szinte megegyezik a központi bank által előrevetített 3,5 százalékos értékkel. Az Agerpres hírügynökség közlése szerint a kormányzati intézmény csütörtökön tette közzé a 2014-2017-es időszak legfontosabb várható makrogazdasági mutatóira vonatkozó előrejelzését. Ebben megállapította, hogy a vizsgált időszakban az infláció a jegybank által meghatározott 1,5-3,5


Jóváhagyta Basescu az IMF-hez intézett szándéklevelet. Nem világos, mi lesz az üzemanyagra kivetett 7 centes jövedéki adóval

Jóváhagyta Traian Basescu államfő szerdán a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelet, amely a román kormány vállalásait tartalmazza a nemzetközi hitelezőkkel szemben. Ezt a Victor Ponta vezette kormány új tagjainak hivatali eskütételén jelentette be az államfő. A szándéklevél tartalmazza a tavaly szeptemberben a román kormány által megkötött 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás első és második felülvizsgálati

Másfél százalékkal bővült a román gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékkal bővült a tavalyi utolsó negyedévben a harmadik negyedévhez képest, ami 0,2 százalékos csökkenés a februári gyorsbecsléshez viszonyítva. A román statisztikai intézet nem részletezte, hogy a negyedik negyedévi növekedés miért módosult. Ugyanakkor nem változott a tavalyi egész évre kiadott becslés: a mostani, részletesebb ideiglenes adatok szerint is 3,5 százalékos

Több ezer Dacia-alkalmazott tüntetett a Pitesti-Nagyszeben autópályáért. „Kivonulhat a Renault Romániából”

A Dacia gépkocsigyár több ezer alkalmazottja tüntetett szerdán, és azt követelték, hogy a hatóságok minél hamarabb építsék meg a Pitesti-Nagyszeben közötti autópályát, amely fontos a romániai gyár számára. A román közszolgálati rádió szerint 4-5 ezer ember vett részt a gyár dolgozóinak érdekeit védő szakszervezet által szervezett megmozduláson. A mintegy másfél órás akciót helyi idő szerint


AAA Auto: nőtt a kereslet a gépkocsik iránt. Hat év óta a legjobban!

Az utóbbi hat év legjobb eredményét érte el 2014 elején az AAA Auto Csoport: az év első két hónapjában összesen 8911 autót értékesített, ami 17,5 százalékos növekedés 2013 azonos időszakához képest – közölte a társaság az MTI-vel kedden. A magyarországi felvásárlások február elejei beindítása óta az AAA Auto gyorsan kapcsolatba lépett a potenciális ügyfelekkel. A

Új főnök a Mercedes-Benznél, Kecskeméten

Thomas Geier veszi át május 1-jével a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának irányítását – tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kft. sajtóosztálya kedden az MTI-t. A közlemény szerint az eddigi gyárigazgató, Frank Klein visszatér Németországba, és az egész világra kiterjedő transzporter-gyártás vezetői feladatkörét veszi át a Daimler konszernnél. Thomas Geier 1985-ben kezdte karrierjét a Daimler AG-nál, miután gépészmérnöki végzettséget

Váratlanul meghalt az üzletember, miután cégét megvette az állam

Meghalt Komáromi András, aki a halála előtti napig a magyarországi EU-pályázatokat kezelő szoftver, az EMIR jogtulajdonosa volt. Ez az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. A cég eladását hosszú és agresszív állami nyomásgyakorlás előzte meg, a tulajdonosokat többek között fegyveres adóellenőrökkel zaklatták. Az üzletember halála mindenkit meglepetésként ért,


A Peugeot 308 nyerte el a 2014-es Év Autója-díjat

A kedden nyíló Genfi Autószalon előestéjén a szakmai zsűri a Peugeot 308-as modellnek ítélte oda a 2014-es Év Autója-díjat – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Peugeot Hungária Kft. A 2014-es Év Autója-díjra (Car of the Year 2014) harminc olyan új, amerikai, koreai, európai, illetve japán modell pályázott, amelyet 2013-ban kezdtek forgalmazni Európában. Ezek közül tavaly