Gazdaság

Ami a Molnál hiányzik: a növekedési sztori

A Molnál két éve hiányzik a „növekedési sztori”, az a legfontosabb, hogy ezt visszakapják – nyilatkozta Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a Forbes magyar kiadásának januári számában. Az interjúból a magazin szerkesztősége küldött összefoglalót csütörtökön az MTI-nek. A felügyelőbizottsági elnök többek között kitér arra, hogy cég fókusza az elmúlt két évben Horvátország felé fordult,

Az MKB eladta romániai leánybankját

Az MKB Bank Zrt. adásvételi szerződést írt alá a romániai Nextebankban meglévő 96,3 százalékos közvetlen részesedésének teljes eladására – közölte az MKB a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön. A közlemény szerint a 2013. december 31-én aláírt részvény adásvételi szerződés érvényességének feltétele a Román Nemzeti Bank engedélye. A közlemény nem ad tájékoztatást sem a vevőről, sem az

13 000 üveg spanyol bort semmisítettek meg Kínában

Nem volt minőségi kifogás, csak a szállítás nem felelt meg a szabványnak. A cég szerint, amely a megsemmisítést elrendelte, a szállítási hőmérséklet károsan befolyásolta volna bor élvezeti értékét – ezért az üvegeket egyenként felnyitották, majd tartalmukat egy felfújható úszómedencébe ürítették. Az eset Zhengzhou városában történt. A kiürült üvegeket összetörték, nehogy élelmes kínaiak feltöltsék valami lőrével,


A román és bolgár korlátozások fenntartását követelik brit konzervatívok

A román és a bolgár állampolgárokkal szembeni, január 1-jétől lejáró átmeneti munkavállalási korlátozások érvényben tartását követelte David Cameron brit miniszterelnöktől hétfői nyílt levelében a kormányzó Konzervatív Párt többtucatnyi vezető tisztviselője. A választókerületi elnökök és vezető aktivisták Conservative Grassroots nevű szervezetének 90 tagja szerint a két ország EU-csatlakozási szerződésében van olyan záradék, amely lehetővé teszi a

Januártól ismét drágul a földgáz

Az Országos Árszabályzó-Hatóság döntése alapján 1 százalékkal nő a lakossági fogyasztásra szánt földgáz ára Romániában 2014. január elsejétől – írja az Economica.net. A helyi energiapiac liberalizálásának megkezdése óta 12 százalékot emelkedett a földgáz ára. Az ipari felhasználásra szánt földgáz ára 2 százalékkal nő a jövő év elejétől. A drágítás alacsonyabb a tervezettnél, hiszen a lakossági

Brit munkavállalás – Mélyül a koalíciós vita, Andor László bírálja a brit kormányt

Ultimátumszerű nyilatkozatokban utasították el vasárnap a brit kormánykoalícióban részes Liberális Demokraták vezető politikusai a nagyobbik koalíciós partner, a Konzervatív Párt terveit az EU-társállamokból érkező munkavállalók számának korlátozására, és ismét bírálta a brit kormány hozzáállását Andor László illetékes EU-biztos is. Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes, aki a Liberális Demokratákat képviseli a konzervatív-liberális brit kormánykoalícióban, a The Sunday


Eladták a TV2-t

Az Index hírportál információi szerint a német ProSiebenSat1-csoport eladta a magyarországi TV2 csatornát üzemeltető MTM-SBS Zrt.-t. Azt írták: a tévét Simon Zsolt vezérigazgató, valamint a csatorna gazdasági igazgatója, Yvonne Dederick vásárolta meg. Koltay Tamás, a csatorna szóvivője az MTI megkeresésére annyit közölt: a témával kapcsolatban a tervek szerint hétfőn adják ki a német ProSiebenSat1-csoport hivatalos

Nagyot esett az arany ára

Tőzsdezáráskor az aranyár 29 százalékos éves visszaesést mutatott, ilyen mértékű csökkenésre a nemesfém határidős piacán 1984 óta nem volt példa. „2013-ban az arany elvesztette a ragyogását, mint befektetési eszköz” – összegezte a helyzetet Jeffrey Wight, a H.C. Wainwright befektetési bank ügyvezető igazgatója. A piaci helyzet nagyot változott azoknak a befektetőknek a szemében, akik 2011 után

Sztrádahasználati díj a romániai autópályán – 3 euró 100 kilométerenként

A francia Vinci, az osztrák Strabag és a görög Aktor által létrehozott konzorcium nyerte a Brassó-Comarnic autópálya megépítésére kiírt versenytárgyalást – jelentette be csütörtökön Victor Ponta kormányfő. Az 58 kilométeres, hegyek között átvezető, Erdélyt Bukaresttel összekötő sztrádaszakasz lesz az első, köz- és magánszféra partnersége keretében (PPP) megvalósuló autópálya-projekt Romániában. Az autópálya használatáért fizetniük kell majd


Hét százalékra csökkent a munkanélküliség

A harmadik negyedévben hét százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta az előző negyedévi 7,5 százalékról – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet (INS). A közlemény szerint éves viszonylatban valamelyest nőtt az állástalanok aránya, tekintettel arra, hogy a tavalyi harmadik negyedévben 6,8 százalékos volt a ráta. Románia 10,1 milliós aktív népességéből a munkanélküliek száma eléri a