Gazdaság

Több mutató alapján is kedvezőbb a romániai Vest régió helyzete a Dél-Alföldénél

A romániai Vest régió gazdasági fejlődése felzárkózó irányú, míg a Dél-Alföld fokozatosan leszakadó pályán mozog – közölte a Román Nemzeti Statisztikai Hivatal Temes Megyei Igazgatóságának vezetője kedden Szegeden. Sorin Belea, a két ország statisztikai hivatalainak regionális igazgatóságai által készített, a 2008-2011-es időszakot vizsgáló tanulmányt ismertető sajtótájékoztatón elmondta, a bruttó hazai termék (GDP) nagysága és fajlagos

Technikai hiba duplázta meg a munkanélküliség csökkenését Franciaországban

A múlt heti bejelentéssel ellentétben csak fele annyival, azaz nem 50 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma augusztusban Franciaországban, hanem csak 22-29 ezerrel, a munkanélküliség csökkenéséről technikai hiba miatt jelent meg rossz adat – közölte a francia munkaügyi minisztérium. A közlemény szerint az okozta a probléma, hogy az állam által megbízott mobiltelefonos szolgáltató, az SFR

Devizapiac – Erősödött a forint

Erősödött kedden a forint a bankközi deviza kereskedelemben. Az eurót a hétfő esti 297,30 forint után kedd reggel hét órakor 297,55, délelőtt tizenegy órakor pedig már 296,20 forinton jegyezték. Hétfő reggel még 299 forint közelében állt az eurójegyzés. A dollár jegyzése a kora reggeli 219,63 forintról 218,64 forintra, a svájci franké 243,16 forintról 242,08 forintra,,


KSH: a GDP 2,6 százalékán állt a kormányzati szektor féléves hiánya

A magyar kormányzati szektor első félévi hiánya a GDP 2,6 százaléka, 381,5 milliárd forint volt, a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedése miatt a hiány 73,5 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,4 százalékponttal nagyobb volt, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette kedden a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második negyedévi 116,9 milliárd forint uniós módszertan

Amerikai költségvetés – Londoni elemzők: egyelőre mérsékelt a növekedési hatás

Az amerikai kormányzati funkciók részleges leállása közvetlen hatást gyakorol az amerikai gazdaság növekedésére, de ha a költségvetés híján életbe lépett korlátozások nem tartanak sokáig, akkor ez a hatás nem lesz drámai – jósolták keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. A citybeli szakértők szerint – főleg a globális kockázatvállalási hajlandóság szempontjából – sokkal nagyobb rizikó az amerikai

MNB: Csökkent az államadósság a második negyedévben

A forint erősödésének köszönhetően a második negyedévben 98 milliárd forinttal csökkent az államadósság – jelentette a pénzügyi számlák adatai alapján kedden a Magyar Nemzeti bank (MNB). Az államháztartás EU-s szabvány szerint számolt névértéken számításba vett konszolidált – úgynevezett maastrichti – adóssága 23 249 milliárd forint volt június végén, a GDP 81,1 százalékára csökkent a március


Tőzsde – Emelkedő nyitás Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,31 százalék, a londoni FTSE 100 index 0,03 százalék, a párizsi CAC 40 index 0,25 százalék emelkedést mutatott. A vezető európai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő gyűjtőindexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,10 százalékkal, az EU Stoxx 50 pedig

Románia és Szlovákia engedményeket kap Brüsszeltől

Egy év haladékot kaphat Bukarest és Pozsony a 2013 végéig az európai uniós támogatásokra lehívására. A Régiók Bizottsága elfogadta azt a brüsszeli javaslatot, mely szerint Szlovákia és Románia esetében alkalmazható legyen az úgynevezett N+3-as szabály, azaz a két országnak egy évvel több idő állna rendelkezésére a 2007-2013-as időszakban felhasználható források lehívására – jelentette be kedden

Párizsban rontottak a csehekre a románok

82 millió eurós kárpótlást követel a román állami tulajdonban lévő Electrica S. A. energetikai társaság a Cseh Energetikai Művektől (CEZ) a privatizációs szerződés állítólagos megsértéséért. A román áramcég tavaly ősszel egy párizsi nemzetközi döntőbíróság elé vitte az ügyet, igaz, akkor a cseh energetikai óriástól (mely 2005 óta többségi, 2009 óta egyetlen tulajdonosa az Electrica Olteniámnak)


Lesz gázáremelés októberben

A Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés értelmében az energia- és földgázpiac liberalizációja miatt október elsejétől újabb gázáremelés esedékes. A jó hír az, hogy mivel az ország földgázkészletének a 95%-a belföldi — a korábbi évekkel ellentétben, amikor ez az arány 25 százalék körüli volt csak — az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) nem tervez jelentős emelést. Bár jövő