Gazdaság

Felavatták a Romániát Moldovával összekötő gázvezetéket

Felavatták a moldovai Ungheni és a romániai Jászvásár (Iași) között épült gázvezetéket szerdán, a Moldovai Köztársaság függetlenségi nyilatkozatának ünnepén – közölte a Mediafax hírügynökség. Kép: RFI „Moldovának soha többé nem kell tartania attól, hogy energia nélkül marad” – jelentette ki a két ország határán tartott ünnepségen Victor Ponta román miniszterelnök. Iurie Leanca moldovai kormányfő kifejezte

Kevesebben tudnak több helyen dolgozni

Romániában egyre kevesebb munkavállalónak van két munkahelye. Az elmúlt években számuk 180 ezerre csökkent, ami ötször kevesebb mint 2006-ban, amikor 900 ezren voltak ebben a helyzetben. A magas munkáltatói illetékek és a gazdasági válság azonban – főként az építőiparban – arra késztette a cégvezetőket, hogy csökkentsék a munkavállalók számát. mediatica.ro Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben.

Versenytárgyalást írt ki Románia atomerőműve bővítésére

A Nuclearelectrica atomenergetikai állami vállalat versenytárgyalást írt ki a cernavodai atomerőmű (CNE) hármas és négyes blokkjának megépítésére 6,5 milliárd euró értékben – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség. A múlt héten elfogadott új privatizációs stratégia szerint a román állam a projekt 51 százalékát adná át az érdekelt magánbefektetőknek, a részvények legalább 30 százaléka pedig állami tulajdonban


Mégsem emelkedik októbertől a földgáz lakossági ára

Mégsem emelkedik október 1-től a földgáz lakossági ára, miután a kormány elhalasztotta az árliberalizációt – értesült az Agerpres. A Ponta-kabinet energiaügyi szaktestülete az Európai Bizottsággal (Eb) kialakult nézeteltérésre hivatkozva jelentette be, a helyzet tisztázásáig a kormány nem engedélyezi a lakossági gázár emelését. mediatica.ro Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nem drágítja meg a kenyeret a kormány

Daniel Constantin román mezőgazdasági miniszter szerint a kormány IMF-fel soron következő tárgyalásától függetlenül, már most biztosan kijelenthető, hogy a Ponta-kabinet 9 százalékponton tartja a kenyér árára kivetett áfát. A tárcavezető szerint erre korábban maga Victor Ponta kormányfő is ígéretet tett. mediatica.ro Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Romániában rekordszintű a búza- és repcetermés

Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés. Daniel Constantin román mezőgazdasági miniszter hétfőn azt monda, hogy idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot. Idén a hektáronkénti hozam 3,65 tonna volt. A miniszter arról is beszámolt, hogy 44


Új autókat vásárolhat több közintézmény

472 személygépkocsit vásárolhatnak a jogi személyek és közintézmények, miután a Környezetvédelmi Alap a roncsautó-program újabb szakaszában megvizsgálta és 138 dosszié esetében jóvá is hagyta az erre vonatkozó kéréseket. A kérvényezők összesen 531 iratcsomóval fordultak az illetékes hatósághoz, ebből 393-at elutasítottak, s mindössze a 472 jármű beszerzésére vonatkozó 138 kérés kapott kedvező választ. mediatica.ro Teherautó-felépítmény alkatrészek

Magyar zöldséggel és gyümölcssel tarol a Lidl Romániában

Mintegy 3,5 milliárd forint értékű friss zöldséget és gyümölcsöt exportált a Lidl Magyarország az idén az első fél évben, ami 75 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A cég az első fél évben összesen 22,5 ezer tonna friss zöldség és gyümölcsöt szállított ki elsősorban a német, a román és a szlovák piacra, amelyeken

Romániában nőtt a munkanélküliségi ráta

Romániában 5,09 százalékra növekedett idén júliusban a nyilvántartott munkanélküliek számaránya. Júniusban még csak 4,87 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Múlt év júliusában a munkanélküliek aránya magasabb, 5,29 százalék volt. Az állásközvetítéssel foglalkozó Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség kimutatása szerint az év hetedik hónapjában 460.990 munkanélküli szerepelt nyilvántartásukban, az egy hónappal korábbi 441.600-zal szemben. MTI | mediatica.ro Teherautó-felépítmény


2019-ben jöhet a román euró?

Törvényileg szabályozná Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, hogy Románia 2019. január elsejétől bevezeti az eurót. A jegybankelnök szerint a parlamentnek a novemberi államelnöki választások után kellene elfogadnia az erre vonatkozó jogszabályt. Erre azért van szükség, hogy az euró bevezetéséhez teljesítendő reformokat ne befolyásolja a kormány összetételének módosulása. A jegybanki kormányzó hangsúlyozta: az