Külföld

Pulitzer-díj a taxivállalatok “ragadozó” gyakorlatának leleplezéséért

Az alaszkai Anchorage Daily News és a ProPublica portál a közszolgálati kategóriában érdemelt díjat az alaszkai közbiztonságról készített riportsorozatukért. A riportokban azt tárták fel, hogy az alaszkai települések kétharmadában nincs rendőrségi védelem, amely óvná a helybélieket. Oknyomozásuknak köszönhetően a helyi törvényhozás változásokat, köztük nagyobb költségvetést szavazott meg e célra. A The New York Times című


A tajvani hírszerzés szerint Kim Dzsong Un beteg

A tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg. Csiu ezt a kormánypárt egyik képviselőjének kérdésére válaszolta a parlamentben, de további részletekkel nem szolgált. A törvényhozó kérdésére, hogy az észak-koreai vezető életben van-e, az NSB vezetője elmosolyodott, és kitért a válasz elől.

Nyaralás. Fontos bejelentést tett a német kormány

Meghosszabbította a német kormány szerdán a koronavírus-járvány miatt a világ valamennyi országára kiadott utazási figyelmeztetését, egyelőre június 14-ig. A nem feltétlenül szükséges külföldi utakat mellőzni kell, mert továbbra is világszerte “drasztikus korlátozásokkal” kell számolni, amelyeket akár előzetes tájékoztatás nélkül és azonnali hatállyal vezetnek be, így lehetetlenné válhat a hazatérés


Koronavírus. Megállt a vírus visszaszorulása Németországban

Megállt az új típusú koronavírus visszaszorulása Németországban a Robert Koch (RKI) közegészségügyi intézet kedden ismertetett számításai szerint (a Rheinische Post fotóján az intézet elnöke, Lothar Wieler). A járványhelyzet legfontosabb mutatójaként számon tartott, úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték) 0,9-ről 1,0-re emelkedett az RKI becslése szerint. Ez azt jelenti, hogy minden fertőzött továbbadja a vírust még egy embernek.


Koronavírus: a 2 milliomodik fertőzésen túl

A nap folyamán több mint 18 ezer személyt vettek nyilvántartásba a világ különböző országainak egészségügyi hatóságai, miközben reggel még 1 982 281-et tartottak nyilván, és világszerte 126 722-en vesztették életüket a Covid-19-ben, illetve 487 471 a gyógyultak száma – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítéséből. Kedd reggel 1 920 985 volt