Kultúra

Alain Delon: “Sajnálkozás nélkül hagyom itt a világot”

Sajnálkozás nélkül fog meghalni, mondta a leghíresebb francia színészek egyike, a 82 éves Alain Delon a pályafutása 60. évfordulóján adott interjújában, amelyet csütörtökön közölt a Paris Match. “Az élet már nem tartogat számomra sokat, mindent megismertem, mindent láttam már. De mindenekelőtt utálom ezt a kort, hányok tőle” – közölte a színész a lappal. Úgy érzi,

Itt vannak a Golden Globe nyertesei: tarolt a Hatalmas kis hazugságok

A Lady Bird és a Három óriásplakát Ebbing határában vitte a legjelentősebb díjakat, míg a szériák esetében Nicole Kidman sorozata 4 díjat is bezsebelt. A sorozatok közül papírforma szerint a Hatalmas kis hazugságok teljesített a legjobban, míg a nagyjátékfilmek között volt meglepetés. A legjobb musical vagy vígjáték mezőnyből a Lady Bird, a drámák közül pedig

Ferenc pápa újrafordíttatná a Miatyánkot

A katolikus egyházfő a “Ne vígy minket a kísértésbe” mondatot kifogásolja, amelyet az arámiból görögre fordított Biblia latin fordításából vettek át. Ez nem jó fordítás” – jelentette ki Ferenc pápa. A francia katolikusok így december 3-a óta új szöveggel imádkoznak. Az új fordítás szerint azt kell kérni Istentől, hogy “ne engedj minket kísértésbe”. A párizsi


Megérkezett a Valami Amerika 3. előzetese – videó

A Kincsem rendezője, Herendi Gábor visszatér, itt a Valami Amerika 3. hivatalos előzetese. Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk

Bemutatták Bartis Attila: A vége című regényének a román nyelvű kiadását

Bartis Attila A vége című regényének a román nyelvű kiadását mutatták be a szerző és Marius Tabacu fordító jelenlétében Kolozsváron. A kedd esti eseményről a Szabadság napilap közölt beszámolót csütörtöki számában. Ruxandra Cesereanu román író, költő pszichológiai regénynek és a széthullás regényének nevezte a kötetet, melyben – szerinte – a közösség, a társadalom, a család,

Bartis Attila felolvas Marosvásárhelyen

Bartis Attilával találkozhatnak Marosvásárhelyen az író munkásságának kedvelői: csütörtökön bemutatják A vége című kötet román nyelvű fordítását, amely nemrégiben jelent meg a Polirom kiadó gondozásában. December 7-én előbb délelőtt 11 órai kezdettel, a Petru Maior Tudományegyetem könyvtárában, majd délután 4-től a Teatru 74 székhelyén maga az író olvas fel részleteket a könyvből magyarul, illetve a


Székelyföld Napok a Teleki Tékában

Csütörtökön, 11, illetve 16 órától rendhagyó tárlatvezetésre kerül sor a Teleki-Bolyai Könyvtár Deus providebit – Reformáció a 16. században című időszakos kiállításán. A kiállítást László Kimpián Annamária, a kiállítás kurátora mutatja be. Ugyanaznap este 6 órától Buzogány Dezső, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora tart előadást a Teleki Téka freskós termében. A Reformáció a Székelyföldön

Szoboravatással emlékeztek meg a száz éve született Szabó Magdáról

Szoboravatással és színházi díszelőadással emlékeztek meg a száz éve született Szabó Magdáról csütörtökön szülővárosában, Debrecenben. A Református Nagytemplom előtt felavatták az író egész alakos bronzszobrát, E. Lakatos Aranka szobrászművész alkotását, a Csokonai Színházban pedig bemutatták a Régimódi történet című színművét. “Itt lesz velünk a főtéren, nézheti a számára oly kedves Nagytemplomot, mi pedig nézhetjük őt”

Oscar-díj – Rekordszámú ország nevezett a legjobb idegen nyelvű film kategóriában

Rekordszámú, 92 ország nevezte be filmjét a legjobb idegen nyelvű film Oscar-mezőnyébe – közölte az amerikai filmakadémia. A magyar nevezett Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, amely a Berlinale Arany Medve-díjának elnyerése óta további számos nemzetközi filmfesztiválon aratott sikert. A 18 éves szünet után új nagyjátékfilmmel jelentkező rendező fanyar humorú szerelmesfilmjében két zárkózott ember


Életműdíjat kap George Clooney

Életműdíjával tünteti ki George Clooney színész-rendezőt az Amerikai Filmintézet (AFI). Az intézmény csütörtökön jelentette be, hogy az 56 éves Clooney lesz a 46. életműdíjasa. A filmes a fiatal életműdíjasok közé tartozik, de két éve már megkapta a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók életműdíját, a Cecil B. DeMille-díjat is. Howard Stringer, az AFI igazgatótanácsának elnöke “Amerika főszereplőjének”