Magyarság

Több mint százezren a kecskeméti repülőnapon

Az első becslések szerint százezernél több látogatója volt a vasárnap zárult kecskeméti repülőnapnak, a hétvégén minden eddiginél több kötelék mutatkozott be – közölte a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, egyben a szervező bizottság elnöke az MTI-vel. Borbíró Zoltán a kétnapos eseményt összefoglalva és értékelve elmondta: az előzetes terveknek megfelelően, rendben és sikeresen zajlott le a X.

Külhoni Magyar Sajtószolgálatot indít az MTVA augusztustól

Ezt Böröcz István, az intézmény vezérigazgatója jelentette be Tusnádfürdőn, a XXIV. Bálványosi Szabadegyetem „Összefogás a Kárpát-medencében” című rendezvényén. A médiavezető hírül adta egy erdélyi székhelyű képzési központ megnyitását, valamint ismertette a Kárpát-medencei tudósítói hálózat további fejlesztéséről szóló elképzeléseket is. Az MTVA Kós Károly Kollégiuma a XXIV. Bálványosi Szabadegyetemen tájékoztatót tartott, amelynek aktualitását egy születésnap adta:

Tavasszal már utasokat szállít a 4-es metró

2014. március 31-től utasokat szállít a négyes metró Budapesten – jelentette be a főpolgármester hétfőn. Tarlós István a négyes metrón szervezett első, sajtónyilvános utazáson elmondta: a kivitelezési munkák a megfelelő ütemben zajlanak, az alagút, a pálya elkészült, beüzemelés előtt állnak a biztosítóberendezések, az áramellátási rendszer készen van. Jelenleg főként az állomások belső beépítésének utolsó lépései


Selmeczi: a baloldali kormányok kényszerítették a családokat a devizahitelek felvételére

A lakosságot a baloldali kormányok arra kényszerítették, hogy devizahiteleket vegyenek fel, ráadásul ezt úgy tették, hogy a magyar családokat nem tájékoztatták arról, hogy mibe kezdenek – reagált Selmeczi Gabriella arra, hogy Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja hétfőn bírálta a kormány adósmentő programját. A Fidesz szóvivője balatonfüredi sajtótájékoztatóján több szerénységet javasolt Korózs Lajosnak, mivel –

Piros figyelmeztetést adtak ki fél Magyarországra

Szombatra nyolc megyére már a legmagasabb fokú, piros, további hétre és a fővárosra narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt. A meteorológiai szolgálat pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint fokozódó kánikulára lehet számítani, szombaton északkelet kivételével 25-28 fok közötti átlaghőmérséklet valószínű. Tartósan 27 fok feletti napi középhőmérséklet várható Baranya, Fejér,

Ősszel indul az új ösztöndíjprogram, a Stipendium Hungaricum

Hamarosan pályázni lehet a keleti nyitás stratégia keretében ősszel induló új felsőoktatási hallgatói ösztöndíjprogramra, a Stipendium Hungaricumra. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A rendelet megfogalmazása szerint a Stipendium Hungaricum a magyar kormány által alapított ösztöndíj, amelynek célja a kormányközi oktatási megállapodások, illetve a külföldi, oktatásért felelős minisztériummal kötött megállapodások


Kettős állampolgárság: több országból volt érdeklődés a honosított magyarok adatai iránt

Eddig több mint 484 ezer honosítási kérelem érkezett be, a beadványok több mint kétharmadát erdélyi vagy Erdélyből elszármazott magyarok nyújtották be – mondta Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára pénteken Tusnádfürdőn. Az államtitkár a 24. Bálványosi Szabadegyetemen és Diáktáborban rendezett kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: 2012 októberétől számítva egy-egy hónapban 15-19 ezer kérelem érkezik. Az összes honosítási beadvány

Idén már kétszer annyian fulladtak a Dunába

Gyerekeknek tartottak vízből mentési gyakorlatot a fővárosi tűzoltóság búvárai Pilisszentivánon. Arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyi veszélyt rejthetnek a tavak és a folyók. Idén már kétszer annyian fulladtak a Dunába mint tavaly, mert felhevült testtel ugrottak a vízbe vagy tiltott helyen fürödtek. Idén már kétszer annyian fulladtak a Dunába

Hogyan szavazhatnak 2014-ben a határon túliak?

Az erdélyi–partiumi kettős állampolgárok 75 százaléka szavaz a magyarországi választásokon, s magas részvételre számíthatunk Szerbiában és Horvátországban is. Jövőre már voksolhatnak az állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok, de vajon hogyan? Pálffy Ilonát, a Nemzeti Választási Iroda elnöke válaszol. Hogyan szavazhatnak 2014-ben a határon túliak?


Ősszel megszűnhet az SZDSZ

A Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsa másfél hónappal ezelőtti ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy a párt kérje az ügyészségtől önmaga feloszlatását – értesült az atv.hu. Mint csütörtökön írták: az egyik napirendi pont az lett volna, hogy hívják össze a következő küldöttgyűlést. Szigethy István ügyvivő, volt országgyűlési képviselő azonban azt javasolta, hogy mivel az SZDSZ