Magyarság

Túl nagy lett a Balaton

Csúcsformában van a magyar tenger! Míg tavaly még azon aggódtunk, hogy a hatalmas aszály miatt tudunk-e egyáltalán fürdeni a Balatonban, vagy csak sétálgathatunk majd a bokáig érő vízben, addig az idén legjobb formáját mutatja kedvenc tavunk. Az előző években újra és újra felröppentek találgatások, hogy vajon mi lesz a tó sorsa, de az elmúlt időszak

VÉLEMÉNY. Európai Bizottság kontra Magyarország: ez a meccs a Fidesznek áll

Az Európai Parlament keddi ülésének mélyértelmű pillanata volt, amikor Morvai Krisztina jobbikos politikus, független képviselő megtámadta az Európai Bizottságot és egyáltalán, az Uniót az új magyar alkotmányos rend védelmében. Ezzel az Orbán-kormányt is védte, bár nem feltétlenül használt neki, sőt. Morvai képviselőnő szavainak súlyára most nem keresnék hasonlatot, de annyi biztos, hogy a Jobbik –

Meghalt Tocsik Márta

Hosszan tartó betegség után meghalt Tocsik Márta – írja az ügyvédnő közeli barátaira hivatkozva az ujasz.hu. Tocsik Márta ügyvédet 1996-ban az ÁPV Rt. bízta meg azzal, hogy alkudja le a vele perben álló mintegy félszáz önkormányzatnak a privatizált állami vállalatok belterületi földjei után járó követeléseit. Tocsik a tiszta megtakarítás 10 százalékát és annak áfáját kapta


Mégis felvonulhatnak a Nemzeti Érzelmű Motorosok

Jeszenszki Sándor, a motoros egyesület vezetője azt mondta, „tavaszi évadnyitó rendezvényként” adták be újabb kérelmüket a rendőrségnek, miután a hatóság határozatban tiltotta be Adj gázt! nevű vonulásukat. A Nemzeti Érzelmű Motorosok a korábbitól eltérő útvonalon, más elnevezéssel és céllal jelentettek be rendezvényt, amelyet a rendőrség a szükséges erőkkel biztosítani fog. Felvonulhatnak a Nemzeti Érzelmű Motorosok

Újjászerveződött a magyar őstörténet-kutatás

Újjászerveződött és új tartalmat kapott a magyar őstörténet-kutatás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (BTK) keretei között – hangoztatta Pálinkás József, az Akadémia elnöke a kétnapos magyar őstörténeti konferencia szerdai megnyitóján Budapesten. A humántudományszakok nagy részét tömörítő központban 2012-ben létrejött magyar őstörténeti munkacsoport szervezetten összpontosítja a témában szétszórtan zajló kutatásokat – hangoztatta Pálinkás József. „Az

Letette az állampolgársági esküt Wass Albert fia

Letette a magyar állampolgársági esküt Wass Miklós, Wass Albert erdélyi magyar író fia szerdán Las Vegasban, Kálmán László Los Angeles-i magyar főkonzul előtt. A visszahonosítási aktusról a főkonzul nyilatkozatban értesítette az MTI-t. Az ünnepélyes eskütételen Kövér László házelnök üdvözletét Potápi Árpád János, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke tolmácsolta. Beszédében kiemelte az esemény szimbolikus


„Bokros Lajosnak semmi keresnivalója sincs Strasbourgban”

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség továbbra is visszaköveteli Bokros Lajos EP-mandátumát. Az MDF jogutódja szerint az Európai Parlament képviselőjét nem azért küldték a választók Strasbourgba, hogy Magyarországot támadja. A képviselő, aki nem képvisel senkit? Bokros Lajos nem az MDF utódját, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget (JESZ) képviseli az Európai Parlamentben, a mandátumát azonban

Ha magyarverésről van szó, a nagyszájú európai demokraták mélyen hallgatnak

A Jobbik szerint az európai szociálliberálisok úgy állítják be, mintha a magyar embereket próbálnák megvédeni. Staudt Gábor a párt képviselője az Echo Tv-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy jogvédőket szinte sehol sem látni, ha állampolgársági problémákról van szó. A Jobbik szerint az Európai Unió kettős mércét alkalmaz és már annyira eltávolodott a

Magyarul üdvözölte a zarándokokat Ferenc pápa

Székely János esztergom-budapesti segédpüspökkel is szót váltott Ferenc pápa a szerdai általános audiencián. A magyar segédpüspök az esztergomi szeminárium paptanárainak és növendékeinek római zarándokútját vezette A Szent Péter téren ötvenezer hívő előtt tartott általános audiencia végén Székely János segédpüspök, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora gyűrűcsókra járult az egyházfőhöz. „Örömömet fejeztem ki Ferenc pápának a szegények


MTVA: tovább nőtt a Forma-1 nézettsége

Mintegy 2,5 millió ember követte figyelemmel a Kínai Nagydíj hétvégi közvetítéseit, vagyis ez a harmadik idei futam, ahol az előző évhez képest növekedés mutatható ki a nézettségben. A vasárnap reggeli futam nézettsége az M1-en 966 ezer fő, az időmérőé szombaton 490 ezer, míg a futam ismétléséé az M2-n vasárnap késő este 173 ezer fő volt