Korrupcióval gyanúsítják az MSZP-s Hiszékenyt július 11, 2014 11:07 Szerző mediatica Magyarság A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz Hiszékeny Dezső ellen. Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt. Az ügyészség közleménye szerint megalapozott a gyanú, hogy Hiszékeny pénzt kért cserébe azért, hogy átadjon egy önkormányzati ingatlant. Hiszékeny az MSZP–Együtt–PM–DK–MLP közös jelöltjeként a XIII. kerületben nyert …
Fertőzés a Balatonban: beigazolódott a korábbi feltételezés július 10, 2014 10:25 Szerző mediatica Magyarság Részlegesen lezárult a balatoni úszóversenyt követő megbetegedésekkel összefüggő vizsgálat, amely megerősítette, hogy lokális volt a júniusi szennyeződés Balatonfürednél – közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatala. Hozzátették, hogy a vizsgálati eredmények alapján jelenleg kiváló a Balaton vízminősége. Az Országos Környezetegészségügyi Intézetben végzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy a júniusi balatoni úszóverseny esetében lokális szennyeződésről volt szó – közölte …
Stressz? Orbán fél év alatt teljesen megőszült július 3, 2014 11:38 Szerző mediatica Magyarság Harmadik kormányfőségének első hat hónapja alatt teljesen őszbe borult Orbán Viktor haja. A stressz vagy a genetika felelős-e a hirtelenjében fehérré változott tincsekért? Két fotót közlünk. Az egyiken kávéscsészét kezében tartva a Magyar Rádió stúdiójában ül. Barna hajkoronáját halántékánál színezik ősz hajszálak. A másik kép kedden készült Belgrádban. Teljesen őszen mutatja Orbánt. Felelőssé tehető mindezért …
Szakítás miatt kerülhetett kórházba Kunhalmi július 1, 2014 8:57 Szerző mediatica Magyarság Magánéleti problémák és kimerültség miatt szállíthatták kórházba az MSZP-s politikusnőt. Kunhalmi nemrégiben szakított párjával, akivel 10 évig voltak együtt. Ez rendkívül megviselte a mostanában egyébként is rengeteget dolgozó képviselőnőt. Az MSZP közleményt adott ki, amelyben azt írták: elővigyázatossági okokból kellett kórházba vinni Kunhalmit, állapota kielégítő és javul, munkáját hamarosan folytatja. Tovább ►
Akár 15 fokos lehűlés hétfőtől június 30, 2014 2:25 Szerző mediatica Magyarság Akár 15 Celsius-fokos lehűlést is okozhat hétfőre az ország felé közelítő hidegfront – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap. Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésük szerint július első napjaiban többfelé várható zápor, zivatar, de fokozatosan ismét melegszik a levegő, vasárnapra már 33 fok is lehet. Hétfőn délelőtt keleten még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd …
Barlangot találtak Budapesten június 29, 2014 10:39 Szerző mediatica Magyarság Csatornázási munkák közbe egy barlangra bukkantak Budapesten a II. kerületi Törökvész úton. Az elsődleges feltételezések szerint a beomlott területen talált üreg az 1933 óta ismert Ferenchegyi barlang folytatása lehet. Képaláírás: A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembere ereszkedik le egy csatornázási munkálatok közben talált barlangba a II. kerületi Törökvész úton 2014. június 28-án. Az elsődleges feltételezések …
Elhunyt Hegyi Imre június 29, 2014 0:11 Szerző mediatica Magyarság Nyolcvankét éves korában pénteken elhunyt Hegyi Imre karnagy, újságíró, riporter – közölte az MTI-vel a családja szombaton. Hegyi Imre építészhallgatóként az alakuló Állami Népi Együttesbe került, hivatásos énekes volt, majd betanító karnagy harmincöt éven át. Pászti Miklóssal az első magyar profi oratórium-énekkart szervezte meg. A Magyar Rádióban tényfeltáró, oknyomozó dokumentumműsorokat készített 1965-től. Nevéhez fűződik a …
Az MKP autonómiatervezete iránt érdeklődött a szlovák főügyészség június 29, 2014 0:06 Szerző mediatica Magyarság A Ján Slota által vezetett Keresztény Szlovák Nemzeti Párt (KSNS) beadványa alapján levélben kért információkat a szlovák főügyészség a Magyar Közösség Pártjától (MKP) a felvidéki párt által készített autonómiatervezetről – tájékoztatta az MTI-t Berényi József, az MKP elnöke szombaton. A KSNS – amely június elején választotta elnökévé Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes …
Több mint ezer hagyományőrző harcos emlékezett a pozsonyi csatára Ópusztaszeren június 28, 2014 23:56 Szerző mediatica Magyarság Lovas és gyalogos hagyományőrző harcosok emlékeztek szombaton Ópusztaszeren a 907-es pozsonyi csatára, amikor az Árpád fejedelem vezette magyarok visszaverték a túlerőben lévő német csapatok támadását. A csata jeleneteit több ezer néző előtt a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző íjásztalálkozóján, a Nyílzáporon elevenítették föl a harcosok, akik között szép számmal voltak nők és gyermekek is. A csatajelenet során …
Figyelmeztetés: vasárnap is nagyon erős lehet az UV-B sugárzás június 28, 2014 23:54 Szerző mediatica Magyarság Vasárnap a figyelmeztetési értéket meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-vel. Közleményük szerint az UV-B sugárzás maximuma elérheti a 7,8-es értéket. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. A meteorológiai szolgálat javasolja a vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használatát, továbbá …