Magyarság

Prágától Bukarestig: több mint 1200 diák és tanár táborozik a Rákóczi Szövetséggel

Az idén nyáron több mint 1200 diák és tanár vesz részt a Rákóczi Szövetség táborain – közölte a szervezet az MTI-vel. Mint írták, a Rákóczi Szövetség hagyományaihoz híven az idén nyáron is megrendezi táborait a Kárpát-medencei magyar diákoknak és tanároknak, a magyar-magyar kapcsolatok szolgálatában. A szövetség 11 rendezvényén – amelyek között általános iskolásoknak szóló anyanyelvi

Felavatták a Wallenberg-emlékművet

Raoul Wallenberg egykori svéd diplomata és más embermentő hősök arra vállalkoztak, hogy reményt hozzanak a reménytelen helyzetben a magyaroknak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Wallenberg-emlékmű avatásán a budapesti Erzsébet téren. Navracsics Tibor beszédében kiemelte: e hősök életük kockáztatásával, gyakran feláldozásával mentettek zsidó embereket és mindenkit, aki arra rászorult. A holokausztra utalva hangoztatta:

Két nő indulhat a fővárosi MSZP-elnöki posztért

Budapest, 2014. június 17., kedd (MTI) – Két nő, Tüttő Kata és Kunhalmi Ágnes indulhat az MSZP fővárosi elnöki posztjáért az MTI információi szerint. Az MTI úgy tudja, a fővárosi pártelnökségre aspirál Tüttő Kata, a párt közgyűlési frakcióvezető-helyettese. A politikus keddi sajtótájékoztatóján hárította az indulását firtató kérdéseket. Mint mondta, majd egy másik sajtótájékoztatón beszél erről.


Recenzió egy német lapban: különös nyelvének foglya a magyar

Recenziót közölt a liberális Süddeutsche Zeitung Igor Janke lengyel újságíró Orbán Viktorról szóló könyvéről. A müncheni újság És így határozta el, hogy populista lesz – Nem önkéntes önleleplezés: Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy életrajza címmel közölt írást Igor Jankénak németül a közelmúltban megjelent Orbán-életrajzáról. A cikk szerzője, Michael Frank egyebek között kiemelte, hogy a magyarok

A Fidesz közleményírójának az MSZP-s vezető diákigazolványos sztorijáról ugyanaz jutott eszébe

A Fidesz szerint Kunhalmi Ágnes megint hazudott és évekig becsapta a választókat. A nagyobbik kormánypárt így reagált arra, hogy az MSZP elnökségének tagjáról kiderült: 2005-ben büntetőeljárás folyt ellene és jogerősen pénzbüntetésre ítélték közokirat-hamisításért. Kunhalmi Ágnes a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, hiszi, hogy az új politikának az őszinte fellépésről kell szólnia. Ezért tartja fontosnak elmondani,

Reklámadó: Áder aláírta a törvényt

Aláírta Áder János köztársasági elnök a reklámadóról szóló törvényt, amelyet múlt szerdán fogadott el az Országgyűlés – derül ki az Országgyűlés honlapjáról. Az államfő még hétfőn szignálta a törvényt, az kedd délutánig még nem jelent meg a Magyar Közlönyben. Az Országgyűlés által múlt szerdán elfogadott jogszabály értelmében a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú


Ősszel újabb három FLIRT vonatot állít üzembe a GYSEV

Ősszel három újabb FLIRT vonatot állít üzembe a meglévő négy mellé a GYSEV – közölte a társaság szóvivője kedden az MTI-vel. Rázó László jelezte: 2015 első negyedévében további három vonat érkezik a társasághoz. Az új járművek a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vonal mellett a Sopron–Győr vasútvonalon, illetve a Hegyeshalom-Csorna-Porpác vonal most induló villamosítási munkáit követően Csorna és Szombathely

Ezúttal a DK kéri Magyarország elmarasztalását az európai intézményeknél

A Demokratikus Koalíció (DK) levélben kéri Neelie Kroest, az Európai Bizottság digitális területért felelős uniós biztosát, hogy indítson átfogó vizsgálatot a magyar sajtószabadság ügyében – jelentette be az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke kedden Budapesten. Molnár Csaba külön kitért a reklámadóra, amelyről azt mondta, hogy diszkriminatív, torzítja a médiapiaci versenyt, és miután elsősorban egy médium ellen

Július elsején indul az országosan egységes mobilparkolási rendszer

Magyarországos országosan egységes mobilrendszeren keresztül lehet július 1-től fizetni a parkolásért és az autópálya használatért. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMFR) kedden az MTI-vel közölte, a rendszer informatikai fejlesztése két hete eredményesen lezárult. Jelenleg a parkolási közszolgáltatók és a rendszert működtető zrt. leendő viszonteladói, a mobil-, illetve mobilfizetési piaci szereplők bevonásával folyik az éles üzemi tesztelés.


Orbán megreformálná Európát is

„Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom” címmel közölte kedden a Bild című német lap az Orbán Viktorral készült interjú második részét, amelyben a magyar kormányfő ismételten elutasította Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Arra a kérdésre, hogy vannak-e 2014-ben is érvényes tanulságai 1989-nek, Orbán Viktor a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25.