Magyarság

Semmi nem indokolja a paksi bővítést. „Mire alapozzák az Oroszországgal kötött szerződést?” Alapvető számítások hiányoznak, amelyeket még egy átlag lakásfelújításnál is elvégeznek

Jávor Benedek szerint nem létezik olyan érdemi tanulmány, amelyik megalapozná a paksi atomerőmű bővítésének érdekében Oroszországgal kötött szerződést. Erről a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az Együtt-PM színeiben politizáló képviselő mindezt arra alapozva jelentette ki, hogy múlt hét pénteken a MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. székhelyén betekinthetett azokba a dokumentumokba, amelyek

Miért akarja felszámolni az Európai Unió a magyarországi megyéket? „Ezeréves megyéket nem adunk fel” Idegenek a Brüsszelben megrajzolt régiós térképek

A fejlesztési régiókkal szemben a megyék létjogosultságáról beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton a Fejér megyei megyenap alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen. Hangsúlyozta, a magyarországi megyék már akkor is léteztek, „amikor az Európai Unió sehol sem volt”. Semjén Zsolt azt mondta: az előző kormány „az EU bürokráciájának bűvöletében” meg akarta szüntetni a megyéket és fejlesztési régiókat akart

Adalékok Welsz Tamás rejtélyes halálához. A nemzetbiztonsági bizottság tájékoztatást kért. „Sajátos körülmények”

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jövő keddi ülésén foglalkozik a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó, Welsz Tamás csütörtöki halálának körülményeivel. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke péntek délután az MTI-nek azt mondta: ahogy az elmúlt időszakban, az ukrajnai helyzet miatt továbbra is rendszeresen összeül a bizottság. Kora esti közleményében kiemelte: „az Ukrajnában zajló változás továbbra is kiemelkedő


Behódolás a Fidesznek. „Eddig ott ártottak, ahol tudtak. Most hisznek nekünk!” Nem babra megy a játék

A Fidesz vezette kormány gazdasági és morális szempontból is a gödör alján lévő országot vett át 2010-ben, s az első három évet végigküzdötte, de mára beérett e munka gyümölcse, „nagy dolgokat vittünk véghez” – mondta az Országgyűlés elnöke a Pest megyei Halászteleken péntek este egy lakossági fórumon. Kövér László a helyi református oktatási központban összegyűlt

Nagyon durva terve van a Jobbiknak. Reszkethetnek a politikusbűnözők, ha ezt életbe léptetik!

A Jobbik a mindenkor hatályos büntetési tételek kétszeresét szabná ki a bűnöző politikusokra, és eltörölné a mentelmi jogot is – mondta Novák Előd, a párt képviselője egy lakossági fórumon pénteken a Nógrád megyei Romhány községben. Lehet, hogy nem érezzük közvetlenül a bőrünkön, de jóval nagyobb károkat okoz a politikusbűnözés, mint akár a cigánybűnözés – mondta

Nem hajlik a tévévitára Orbán. Mesterházy? Bajnai? Gyurcsány? „Felültetnék egymást a gázrezsóra“

A viták fontosak, de valódi jelöltek és kormányzóképes erők között – így reagált a Fidesz arra, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök tévévitára hívta ki Orbán Viktor kormányfőt. A Fidesz szerint „máig nem tudjuk, hogy ki a baloldal valódi vezetője: Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon. Máig nem tudjuk, hogy mit és mikor tudtak a baloldal


Robert Fico és Andrej Kiska a szlovákiai államelnök-választás második fordulójában. Bárdos Gyula eredménye: 5,1 százalék. Kit támogatnak a továbbiakban a felvidéki magyarok?

Az előzetes várakozásoknak megfelelően Robert Fico kormányfő és Andrej Kiska vállalkozó jutott az államfőválasztás második fordulójába a szlovák elnökválasztás szombaton tartott első fordulójának nem hivatalos végeredménye szerint. A szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) szerint az első fordulóban Robert Fico kormányfő, a baloldali kormánypárt az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, a kormányfőre a szavazók 28

Biszku Béla nem bánt meg semmit, és tagad. Kedden kezdődik a büntetőper. Részvétel csak előzetes bírósági regisztrációval!

Kedden kezdődik az 1956-os forradalmat követő megtorlások kapcsán háborús bűntettel vádolt 92 éves Biszku Béla büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint az 1956-os forradalom leverése után Biszku Béla tagja volt az 1956. november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi, irányító és döntéshozó testületének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak, amely létrehozta az úgynevezett karhatalmat. A

Hangos elégedetlenség, amiért a baloldali összefogás lefújta a március 15-ei ünnepséget. Sokan vidékről indultak, kora reggel. „Csalódtunk!”

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor kormányfő ellopta a magyaroktól a demokráciát és tönkretette a gazdaságot, ezért ennek a kormánynak mennie kell. A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten azt is hangoztatta, hogy modern köztársaságot, félelem nélküli országot akar, valamint tévévitára hívta ki a miniszterelnököt. A Liberálisoknak a belvárosi Petőfi-szoborhoz meghirdetett ünnepi rendezvényén Mesterházy Attila mellett megjelent


Az eső és a vihar ellenére: főhajtás a Bem-szobornál. „Visszaengedjük a kaméleonokat?”

Koszorúzást tartottak Bem József szobránál a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délután Budapesten. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a vele szövetséges Gazeta Polska Klubok szervezte ünnepségen több mint kétszázan, többségükben lengyelek vettek részt. Csizmadia László, a CÖF alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke a megjelenteket köszöntve azt mondta: az eső és a