Elhunyt Bíró Gáspár február 17, 2014 22:17 Szerző mediatica Magyarság Életének 56. évében elhunyt Bíró Gáspár egyetemi tanár, az ENSZ korábbi különmegbízottja – tudatta a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel. A neves kisebbségi jogi szakértőt a tárca saját halottjának tekinti. A közlemény szerint Bíró Gáspár 1958-ban született a romániai Tenkén (Tinca), 1982-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem jogi karán. Miután 1988-ban Magyarországra települt, a Bibó …
Gyurcsány: Lehet, hogy Orbánnak igaza van, de nem hiteles, amikor erről beszél február 17, 2014 22:15 Szerző mediatica Magyarság A 2014-es parlamenti választás fő kérdése, hogy merre akar menni Magyarország, keletre vagy nyugatra, és kivel akar továbbmenni ezen az úton, Orbán Viktorral vagy Mesterházy Attilával – jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfőn Keszthelyen. A Demokratikus Koalíció elnöke az Összefogás lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: értékkülönbségről, útválasztásról szól a vita a két oldal között, de …
Szegedi polgármester: van jó is abban, amit Orbán tett február 17, 2014 22:08 Szerző mediatica Magyarság Az Orbán-kormány leváltható, az Összefogás demokratikus pártjai olyan országot teremtenek, ahol lehet félelem nélkül élni, lehet fiatalként jövőt tervezni – jelentette ki Botka László szegedi polgármester hétfőn a Tisza-parti városban. A Fidesz visszaélt azzal a bizalommal, amelyet 2010-ben az emberektől kapott, kétharmados többségét egyetlen dologra, saját hatalma megerősítésére használta – mondta a szocialista párt országos …
Orbánisztán felépítése elkezdődött február 17, 2014 22:05 Szerző mediatica Magyarság Bajnai Gordon szerint Magyarország jövőt választ április 6-án: a tét az, hogy szovjet utódállammá, Orbánisztánná válik vagy normális, gyarapodó, békés ország lesz. Az Együtt-PM szövetség vezetője a XVI. kerületben tartott jelölőgyűlésen hétfő este azt mondta: „Orbánisztán” felépítése már elkezdődött, de befejezéséhez a Fidesznek még négy év kell, hogy aztán hatalmon maradjon „még negyven évig”. Szerinte …
Nem tudták elkezdeni az aláírásgyűjtést – vizsgálatot követelnek az Összefogás egyéni jelöltjei február 17, 2014 11:10 Szerző mediatica Magyarság Az Összefogás egyéni jelöltjei informatikai és szervezési hibák miatt nem mindenhol tudták elkezdeni a választási induláshoz szükséges aláírásgyűjtést hétfő reggel – közölték az ellenzéki szövetség politikusai az MTI-vel. Emiatt vizsgálatot követelnek. A baloldali összefogás kampányát irányító Molnár Zsolt (MSZP), Szigetvári Viktor (Együtt), Molnár Csaba (DK), Karácsony Gergely (PM) és Boruzs András (Magyar Liberális Párt) közleményében …
Felavatták Antall József szobrát Szlovákiában február 16, 2014 23:11 Szerző mediatica Magyarság Szobrot állítottak Antall Józsefnek a felvidéki Kolozsnémán február 16-án – közölte a volt miniszterelnökről elnevezett alapítvány az MTI-vel. Elképzeléseik szerint minden nagyobb határon túli területen szobor őrizné a néhai kormányfő emlékét. Felidézték: Antall József a rendszerváltást követően először merte felvetni azt a gondolatot, hogy éljenek bárhol a világban magyarok, az összetartozás érzését fenn kell tartani. …
Orbán: Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek! február 16, 2014 23:05 Szerző mediatica Magyarság Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, ezért az április 6-i parlamenti választáson újra meg kell mutatni: „erősek és egységesek vagyunk”. A kormányfő vasárnapi évértékelő beszédében azt is mondta, senki nem gondolta volna néhány éve, hogy Magyarország képes lesz a saját lábára állni és az uniós átlagot meghaladó növekedést elérni. A …
A baloldal nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel február 16, 2014 23:02 Szerző mediatica Magyarság Navracsics Tibor szerint a baloldal nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel, és szerinte az ellenzéki összefogás listavezetője valójában Gyurcsány Ferenc lett. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában közölte azt is, a választások megnyerése érdekében a pártja arra készül, hogy megkeres minden választópolgárt, aki érdeklődik az elképzeléseik iránt. A közigazgatási és igazságügyi miniszter …
Tájékoztatták a határon túliakat a választás időpontjáról február 16, 2014 22:59 Szerző mediatica Magyarság Tájékoztatta a határon túl élő magyar állampolgárokat az áprilisi országgyűlési választás időpontjáról és a választójog gyakorlásához szükséges tudnivalókról a Nemzeti Választási Iroda, az NVI összesen 320 ezer levelet küldött ki az érintetteknek. A választási irodák feladatainak végrehajtásáról szóló KIM-rendelet szerint az NVI-nek az országgyűlési képviselők általános választásának kitűzését követő 30. napig tájékoztatót kell küldenie a …
Elhunyt a Jobbik egyik képviselőjelöltje február 16, 2014 22:58 Szerző mediatica Magyarság Szombat éjszaka szívrohamban elhunyt Kopetti Tamás a Jobbik mosonmagyaróvári önkormányzati és megyei közgyűlési képviselője, az ellenzéki párt képviselőjelöltje a Győr-Moson-Sopron megyei 5-ös választókerületben, az országos lista 91. helyezettje – tájékoztatta az MTI-t a Jobbik pártigazgatója vasárnap. Szabó Gábor közleményében emlékeztetett rá: a 47 éves Kopetti Tamással a Jobbik szombati, miskolci kampánynyitóján még együtt tették le …