Magyarság

Visszakerült a helyére a Rákóczi-szobor

Visszakerült a helyére a Rákóczi-szobor az átépítés alatt álló budapesti Kossuth Lajos téren – írta meg az Urbanista blog. Pásztor János 1937-ben készült alkotását egy daruval emelték a talapzatára. Wachsler Tamás, a Kossuth tér megújításáért felelős Steindl Imre program vezetőjének beszámolója szerint a szobor tavaszra nagyon rossz állapotba került, ezért az illesztések mentén kettévágták, és

Zöld tananyag készült

A biológiai hulladékkezelés, a hulladékokból készült termékek termőföldi hasznosítása és a biomassza-termelés is szerepel abban a tananyagban, amelyet három magyarországi egyetem, a Szent István Egyetem (SZIE), a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola konzorciuma dolgoz ki. Annak segítségével hulladékgazdálkodási, szennyvízkezelési és megújulóenergia-szakoktatási oktatásban részesítik majd a környezetmérnök- és mezőgazdasági mérnök-hallgatókat. A konzorcium bevonja a tananyagfejlesztésbe

Meghökkentő adalék: az MSZP is támogatja a paksi bővítést?

A miniszterelnök arra számít, hogy az áprilisi parlamenti választás után újra egyetértés lesz a kormánypártok és a szocialisták között a tervezett paksi atomerőmű-fejlesztés ügyében. Orbán Viktor ezt hétfőn mondta a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. A kormányfőt az MSZP-s Józsa István kérdezte, aki szerint a miniszterelnök felhatalmazás nélkül kötött titkos szerződést az oroszokkal


Ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet? – fejlemények

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) parlamenti írásbeli kérdésben sürgeti Pintér Sándor belügyminisztert az őszödi beszéd kiszivárogtatási körülményeinek tisztázására. Ezt Ivády Gábor, a Szili Katalin volt házelnök által vezetett szervezet politikusa, független országgyűlési képviselő vasárnap közölte Budapesten, hozzátéve: hétfőn terjeszti a tárcavezető elé kérdéseit. A KTI nem látja kockázatosnak nemzetbiztonsági szempontból az ez ügyben

Paks, avagy tíz őszödi beszéd drámája

Döntsön a nép! címmel tartottak demonstrációt vasárnap délután a fővárosi Alkotmány utcában az ellenzéki szervezetek. A megmozdulást a MSZP, a DK, az Együtt-PM, valamint a Magyar Liberális Párt szervezte azt követően, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséről szóló népszavazási kezdeményezést. A demonstráción Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Bajnai Gordon, az

Diplomáciai bojkott Orbánnal szemben?

Az Orbán-kormány elmúlt négy évét értékelte a Bibó István Közéleti Társaság vasárnap. A köztársaság napja alkalmából rendezett eseményen Bibó István-demokráciadíjat kapott Iványi Gábor metodista lelkész. A rendezvényen Csillag István, a Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési minisztere az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját értékelve arról beszélt: az csak abban volt sikeres, hogy politikai híveinek eredményesen csoportosította át az elérhető jövedelmeket,


Itt a törvény a harmadik rezsicsökkentésről

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla – közölte Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap. A sajtótájékoztatón jelezte, javasolják, hogy a Ház kivételes sürgősségi eljárásban tárgyalja a Rogán Antal frakcióvezetővel közös indítványát, amelynek alapján a gáz lakossági

Megkéshet a 4-es metró átadása

A főpolgármester „nem teljesen nyugodt” a négyes metró sötétüzemi próbája miatt. Tarlós István a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta: előfordulhat, hogy az elejéről kell kezdeni a teszteket, és elméletileg kicsúszhatnak a március végi határidőből. A főpolgármester ismertette, hogy három sötétüzemi próba van, a kivitelezői, valamint a megbízói már lezárult, a hatósági

A fél ország csúszkál az ónos eső miatt

Több megyében és a fővárosban is mérsékelték az ónos eső miatt kiadott riasztásokat, de hat nyugati megyében továbbra is a legmagasabb, piros fokozat van érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnali veszélyjelzése szerint Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében vannak még érvényben legmagasabb fokozatú piros riasztások. Ezeken a területeken még a következő órákban


Továbbvinnék az SZDSZ örökségét – de csak, ami felvállalható

A Magyar Liberális Párt (MLP) két újabb, a baloldali összefogás listáján szereplő országgyűlési képviselőjelöltjét, Boruzs Andrást és Bősz Anettet mutatta be a szervezet elnöke a sajtó képviselőinek pénteken, Budapesten. Fodor Gábor azt mondta, a liberális párt „négy év intermezzo” után ott lesz a következő parlamentben, ami hatalmas siker. A pártelnök a kormányváltás fontosságát hangsúlyozta, és