Színes

Búcsú nélkül hagyta itt legjobb barátját Cipő!

„Nem búcsúzott el tőlem, de nem neheztelek rá” – mondta Kovács Gábor „Kova” (47), aki Kisvárdán 15 éven át volt Bódi László (†47) csoport- és osztálytársa az óvodától az iskolán át a gimnáziumig, és közben életre szóló barátságot kötöttek egymással. Nagyításért kattintson a képre! – Még itt cseng a fülemben, amikor két éve itt volt

Babát vár francia szerelmétől az Oscar-díjas színésznő

Halle Berry és Olivier Martinez első közös gyermeküket várják, a gólyahír maga a színésznő is megerősítette a Huffington Post Celebrity magazinnak. A hírek szerint második gyermekével várandós Halle Berry, még csak a harmadik hóapban jár, de a TMZ azt is tudni véli, hogy a kicsi fiú lesz. A színésznőnek korábbi kapcsolatából már van egy kislánya,

Magyar férfi szerelmi története járja be a világot

Tizennyolc évvel válásuk után újraházasodott egy pár, akik először 1964-ben találkoztak. Történetükből még könyv is készül. A 69 éves Valeria Pock és a 82 éves Bogyay György először 49 évvel ezelőtt házasodtak össze, ami után nem sokkal egy lányuk is született – írja a Daily Mail. Úgy ismerkedtek meg, hogy a pár férfi tagja egy


Érvénytelen volt a lottóötös!

Mindössze 22 percig volt milliomos Vlagyi Voronyin (32) a német közszolgálati tévében a lottóhúzások történetében először történt baki miatt. Az orosz származású német egyetemista mind a hat kihúzott számot eltalálta, ám nemsokára kiderült: a sorsolás érvénytelen volt. A gépbe ugyanis beragadt két golyó, így 22 perccel az első után megismételték a lottósorsolást, ahol természetesen teljesen

Tíz hete csuklik éjjel-nappal

Emily Marshra egy matematikaóra előtt jött rá a csuklás még januárban, és azóta is két másodpercenként ismétlődik akkor is, amikor alszik. Emiatt azután már annyira kimerült, hogy csak fél napot képes kibírni az iskolában, délben hazamegy. Egész sor orvosi vizsgálaton esett át, ultrahanggal, mellkasi röntgennel, endoszkópiával, mágneses rezonanciával próbálkoztak, mindhiába. Nem segített a hipnózis, és

Zámbó Krisztián a börtönt kockáztatja

Fogházba kerülhet Zámbó Krisztián (32), ha továbbra sem jelenik meg a bíróság által kijelölt helyén, a dunavarsányi könyvtárban, hogy eleget tegyen a rá kiszabott ítéletnek. Mint ismeretes, a tragikusan elhunyt Jimmy (†42) fia könyvében vallott arról, hogy két évvel ezelőtt vezetés közben telefonált, és így okozott autóbalesetet, ami ­miatt a bíróság közérdekű munkára ítélte. Krisztián


Kellemetlen helyzetbe került Vastag Csaba

Kellemetlen helyzetbe került Vastag Csaba, akinek a nevében hölgyeket hülyített egy ismeretlen. Az egyik nő levélben fakadt ki, miután megelégelte a hitegetést. “Borzalmas végigolvasni ezt számomra, mert az író azt hiszi, valóban én tettem ezt vele, pedig ez nem igaz. Valójában soha nem chatelek időm sem lenne rá, arra meg pláne nem, hogy egy éven

108 éves volt – elhunyt az egyik legidősebb magyar

Életének 108. évében elhunyt Bula Mihály, aki családjának tudomása szerint az egyik legidősebb ember volt Magyarországon. A magyarországi korrekorderek legszűkebb élmezőnyébe tartozó, vélhetően “dobogós” férfi csütörtök reggel hunyt el a Komárom-Esztergom megyei Tát idősotthonában, ahova 105 éves korában került be. Egyik unokája, Eiterné Géczy Beatrix az MTI-nek elmondta, Bula Mihály 105 éves koráig kerékpározott, és

Képtelen elengedni fiát Cipő édesanyja

Az idős asszony hálás mindenkinek, aki a kórházban ápolta, gondozta nagybeteg fiát. “Nagyon közel álltunk egymáshoz, ő volt az én támaszom, az egyetlen kisfiam” – mondta zokogva a Borsnak Gizi néni, aki végigkísérte Cipő hosszú, szenvedésekkel teli éveit. “Olyan szép volt a kisfiam a kórházban, annyira hálás vagyok a barátnőjének, a lányomnak és nővéreknek, amiért


Műtét vár ByeAlexre

Blogjában magyarázza az orrműtétéről szóló híreket ByeAlex. A Dal győztese állítja: egészségügyi okokból fekszik kés alá, ráadásul nem is most. Lapinformációk szerint megoperáltatja orrát ByeAlex. A hírt nemrégiben Bakács Tibor is kommentálta a dalszerző-filozófus kiakadt, most pedig saját honlapján teszi helyre a sztorit. “Nos, így szólá’ igazat Alex, halljátok hát! Hónapok óta fülpanaszaim vannak. Ami