Zene

Elhunyt David Bowie

A világsztár hosszú betegség után, 69 éves korában hunyt el. Az énekes 18 hónapig küszködött a rákkal, halálhírét fia erősítette meg a Twitteren. A világsztár Facebook- és Twitter-oldalán hétfőn reggel tudatták a hírt a rajongókkal. Bowie-nak pénteken jött ki legfrissebb, 29. albuma Blackstar címen, éppen 69. születésnapján. A hét dalt tartalmazó albumot pozitívan fogadták a

Operacsillagok lépnek fel Mága Zoltán újévi koncertjén

Az operaszínpadok csillagjainak sora, köztük Marcello Giordani szicíliai származású és Mario Frangoulis görög tenor lép fel Mága Zoltánnal közösen a hegedűművész hagyományos újévi koncertjén, a Papp László Budapest Sportarénában január elsején – mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Zsoldos Béla Liszt Ferenc-díjas zenész, a koncert művészeti vezetője. Hozzátette: a korábbi évekhez hasonlóan a koncert

A Dal: a Misztrál helyett Singh Viki indul az elődöntőn

A Dal: a Misztrál helyett Singh Viki indul az elődöntőn

A Misztrál együttes Reggeli reggae című versenydala helyett Singh Viki Katonák című száma indul A Dal 2016-os műsorsorozatában – közölte kedden az MTI-vel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az MTVA közlése szerint a Misztrál együttes versenydaláról most derült ki, hogy 2015 nyarán már elhangzott a nyilvánosság előtt, így a nevezési feltételek megsértése miatt ki


Legalább 150 millió dollárra perlik zenészek a Spotify-t

Legalább 150 millió dollárra, azaz mintegy 43 milliárd forintra perli előadók egy csoportja a Spotify-t, amiért véleményük szerint a zenemegosztó tudatosan, a jogdíjak megfizetése nélkül terjesztette zenéjüket – írja a The Guardian. A kereset szerint – amelyet David Lowery, a Camper Van Beethoven és a Cracker amerikai rockzenekarok frontembere nyújtott be a Los Angeles-i bíróságon

A Dal: a Misztrál helyett Singh Viki indul az elődöntőn

A Misztrál együttes Reggeli reggae című versenydala helyett Singh Viki Katonák című száma indul A Dal 2016-os műsorsorozatában – közölte kedden az MTI-vel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az MTVA közlése szerint a Misztrál együttes versenydaláról most derült ki, hogy 2015 nyarán már elhangzott a nyilvánosság előtt, így a nevezési feltételek megsértése miatt ki

Pop-, rock-, dzsessz- és folkkoncertek karácsonytól az újévig

Pop-, rock-, dzsessz- és folkkoncertek karácsonytól az újévig

Mások mellett a Ghymes, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar, a Sexepil, Herczku Ági és a Banda, a Bëlga, a Kozmix, a Neo, a Zagar, az Edda Művek, Fenyő Miklós, a Vad Fruttik, Palya Bea, a Trio Midnight, a Budapest Bár és a Tankcsapda is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten. Karácsonykor is több koncertet


Elhunyt a világhírű karmester

Elhunyt a világhírű karmester

Elhunyt szombaton, 88 éves korában a világ egyik leghíresebb karmestere, Kurt Masur. A hírt a New York-i Filharmonikusok elnöke, Matthew VanBesien jelentette be: Kurt Masur 1991 és 2002 között a zenekar zeneigazgatója volt. Halálának okát egyelőre nem közölték, de 2012-ben maga Masur jelentette be, hogy Parkinson-kórban szenved. Kurt Masur 1927-ben született Sziléziában. A világ legnagyobb

Hobo és Trokán Anna lépnek fel a Ghymessel karácsonykor

Hobo és Trokán Anna lépnek fel a Ghymessel karácsonykor

 Szarka Tamás énekel és kobozon játszik a Ghymes együttes egyik koncertjén. MTI Fotó: Kollányi Péter  Hobo (Földes László), Trokán Anna lesznek a Ghymes nagyszabású karácsonyi koncertjének vendégelőadói a Papp László Budapest Sportarénában december 26-án – mondta el Szarka Tamás, az együttes alapító tagja az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. A koncerten közreműködik a Budapesti Ifjúsági

Kiszáll a Telekom Ákos mögül

Szerződés bontott Kovács Ákos popsztárral a Magyar Telekom, jelentette be a kommunikációs cég sajtóosztálya. A vállalat azután döntött így, hogy Ákos egy interjúban arról beszélt, szerinte a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem „a női princípiumot” kell beteljesíteniük. Az énekes ma és a holnap is nagykoncertre készül a Budapest


Placido Domingo sztárvendégeit hozza el magyar közönségének Mága Zoltán újévkor

A legendás tenor, Placido Domingo művésztársai, a legrangosabb teátrumok ünnepelt előadói lesznek Mága Zoltán hegedűművész sztárvendégei az újév első napján. Marcello Giordani szicíliai születésű tenor, Mario Frangoulis görög tenor, Micaëla Oeste amerikai szoprán, Ekaterina Lekhina Grammy-díjas orosz sztárszoprán, és a kárpátaljai születésű magyar operacsillag Georgina von Benza kápráztatja el a közönséget a VIII. Budapesti Újévi