Zene

Beatrice-koncert ef Zámbó István vendégszereplésével a Josefinában

Folytatódik Nagy Feró és a Beatrice múltidéző sorozata. Waszlavik Gazember László egy hónappal ezelőtti vendégszereplése után most pénteken ef Zámbó István, a Bizottság egyik alapítója lép fel a zenekarral a kőbányai Josefina Blues Bellben. A koncert plakátját a képzőművészként, grafikusként is alkotó, a saját zenekarában, az ef Zámbó Happy Dead Bandben billentyűs hangszereken játszó és

A Neoton Família Sztárjai karneváloznak a Syma-csarnokban

Karneválra hívják rajongóikat a Neoton Família Sztárjai. Pénteken a Syma-csarnokban az együttes valamennyi nagy slágere elhangzik. A koncert három részből áll: rockból, lírából és diszkóból. A színpadkép és a zenekar stílusa ennek megfelelően változik, ezzel is érzékeltetve a karneváli forgatagot. A mintegy 420 Neoton Família-dalból legalább harminc sláger biztosan elhangzik – szerepel a szervezők MTI-hez

Táncjátékot mutatnak be a tizenhárom aradi vértanú emlékére Aradon

Táncjátékot mutatnak be pénteken Aradon az 1848-49-es szabadságharc tizenhárom honvédtiszt vértanújának emlékére. Az előadás az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar koprodukciójaként jött létre. Az erdélyi színház szerdai közlése szerint a 13 című, élő zenével kísért táncjáték különös színházi élményt ígér a nézőknek. Tapasztó Ernő, a produkció egyik rendezője az


Elhunyt Horváth Zsuzsa prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja

A 100 Tagú Cigányzenekar tagja, a Rajkó Zenekar egyik alapítója volt – közölte a család az MTI-vel. Tanítványa mások mellett Mága Zoltán hegedűművész és Roby Lakatos is. Életének 73. életévében szerdán este elhunyt Horváth Zsuzsa prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja, a Rajkó Zenekar egyik alapítója – közölte a család csütörtökön az MTI-vel. Horváth Zsuzsa

Nagyon zöld lesz a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál

A bécsi rendezvény lesz az első környezettudatos esemény az Eurovíziós Dalfesztivál történetében – jelentette be a szervező osztrák közszolgálati televízió (ORF) igazgatója, Alexander Wrabetz hétfőn Bécsben. A cél az, hogy a rendezvény minél kevesebb környezetszennyezéssel járjon. Ezért kizárólag zöldáramot használnak, külön odafigyelnek arra, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, környezetbarát papírra nyomtatnak, a fesztivál ajándéktáskáit újrahasznosítható

Fölszállott a páva: Meghosszabbították a jelentkezési határidőt

Egy héttel meghosszabbították a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató jelentkezési határidejét. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Hagyományok Háza közös vetélkedőjének harmadik évadára még február 22-ig jelentkezhetnek a versenyzők. A Hagyományok Háza hétfői közleménye szerint a gyerekeknek meghirdetett, ősszel induló új szériára eddig összesen 467 produkció jelentkezett, ami több mint 2200


A Dal: Megvannak az első középdöntő továbbjutói

Csemer Boglárka „Boggie”, Szabó Ádám, Mujahid Zoltán és a Spoon együttes jutott tovább A Dal című showműsor, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének február 28-i döntőjébe. Csemer Boglárka „Boggie” és a Wars For Nothing című dal, illetve Szabó Ádám és a Give Me Your Love című szerzemény egyaránt 47 pontot kaptak, így osztoztak az első középdöntő

Szombaton jön A Dal első középdöntője

Három énekesnő, két énekes, négy csapat verseng A Dal című válogató és showműsor szombati első középdöntőjében, ahonnan négy produkció jut a február 28-i döntőbe. A győztes képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Bécsben. A műsor az M1-en és a Duna World csatornán élőben lesz látható. Az első középdöntőben kilenc előadó áll színpadra, közülük négy jut

Elhunyt Steve Strange

Ötvenöt éves korában elhunyt Steve Strange, a 1980-as években kibontakozott New Romantic brit popkulturális irányzat egyik vezéralakja, a Visage nevű brit popegyüttes frontembere. A walesi zenész csütörtökön halt meg szívroham következtében az egyiptomi Sarm-es-Sejk egyik kórházában. A Visage egykori tagjait, Midge Ure-t és Rusty Egant lesújtotta barátjuk halálának híre. Mint elmondták: „Steve volt az 1980-as


David Guetta, Slash és Fatboy Slim is lesz a VOLT-on

David Guetta, Slash, a Bastille, Fatboy Slim, Wilkinson, az Ignite és a Nouvelle Vague is koncertet ad a soproni VOLT Fesztiválon, amelyet idén július 1-jétől 4-ig rendeznek meg. „A kezdetek óta fontosnak tartjuk, hogy a VOLT programkínálata a lehető legszínesebb legyen. A most bejelentett nevek kivétel nélkül más-más műfajt képviselő világsztárok” – idézte Fülöp Zoltán