Életműdíjat kapott Stephen Sondheim augusztus 12, 2013 15:27 Szerző mediatica Zene A 83 éves színházi zeneszerző a Dick Tracy egy filmdalával nyerte el az Oscar-díjat 1990-ben, de számos Tony- és Grammy-díjat is kapott. Legismertebb Broadway-sikerei közé tartozott a Follies, az A Little Night Music és a Sweeney Todd című musical. Az Edward MacDowell-életműdíjat először kapta meg színházi zeneszerző. A ceremóniát vasárnap a MacDowell Művésztelepen tartották, neves …
Közös klipben simogatja egymást Metzker Viki és Tolvai Reny július 24, 2013 13:43 Szerző mediatica Zene A két szőke egy közös interjú óta akkora barátok lettek, hogy most videót is készítettek. Ennek az az üzenete, hogy egy test, de két lélek van itt, a simogatás pedig egy kisebb áldozat a minőségi klipért. A képlet nem túl bonyolult: egy éles szemű stylistnak feltűnt, hogy Tolvainak és Metzkernek is szőke a haja, aminek …
Gesztit a szerelem hozta össze újra mentoráltjaival július 24, 2013 13:40 Szerző mediatica Zene Új, közös dal hozta össze ismét Geszti Pétert és három mentoráltját: Oláh Gergőt, Fehér Zolit és Szabó Dávidot. Geszti már javában készül az új adásokra, de korábbi mentoráltjaival sem szakította meg a kapcsolatot. „Nagyon izgalmas az új mentorokkal ülni az asztal mögött” – mesélt az új mentorfelállásról Geszti, aki azt is hozzátette, volt mentoráltjaival közös …
Joe Cocker húsz év óta először ad ki koncertfelvételt július 23, 2013 22:49 Szerző mediatica Zene Több mint húsz év óta először jelentet meg koncertfelvételt Joe Cocker. A brit énekes Fire It Up címmel október 4-én jelenteti meg legnagyobb slágereit dupla CD-n, DVD-n, Blu-ray-en, lemezen és internetről letölthető formátumban – jelentette be a Sony Music kedden. A felvételek Cocker egy kölni fellépésén készültek. Joe Cocker húsz év óta először ad ki …
Negyedmillió látogatója volt a montreux-i dzsesszfesztiválnak július 22, 2013 10:32 Szerző mediatica Zene A fellépők között volt Prince és Leonard Cohen, a koncertek javarésze teltházzal ment. Jövőre japán estet is tartanak. Negyedmillió látogatója volt a montreux-i dzsesszfesztiválnak
16 ezren a Félsziget második napján július 21, 2013 0:30 Szerző mediatica Zene “A fesztiválokon lehet igazi zenét hallani, és igazi filmeket nézni, ez a jövő” – jelentette ki a fergeteges Félsziget-koncertje utáni sajtótájékoztatón Emir Kusturica világhírű filmrendező és zenész. Ő és zenekara, a The No Smoking Orchestra voltak a fesztivál 16 ezer látogatót vonzó második napjának legjobban várt fellépői. De ez a nap és helyszín szolgáltatta a …
The Wall Budapesten: magyar gyerekek is fellépnek a Roger Waters-koncerten július 20, 2013 10:20 Szerző mediatica Zene Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának 15 pártfogoltja léphet színpadra Roger Watersszel és zenekarával augusztus 25-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban A fal című legendás produkcióban. A mű egyik legnagyobb slágere, az Another Brick In The Wall című dal, amelynek egy részét eredetileg is gyerekek énekelték. Roger Waters minden fellépés helyszínén helyi gyermekeket keresett a feladatra, …
Meghalt az első táncházas prímás, Halmos Béla július 20, 2013 9:38 Szerző mediatica Zene Életének hatvannyolcadik évében elhunyt Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész, a táncházmozgalom egyik elindítója. Többek között neki köszönhető az is, hogy a magyar táncházmozgalom az autentikus népi örökségből táplálkozott: nem alkalmi feldolgozásokra, egyszerűsített, divatos-népies számokra épült, hanem tudományos kutatómunkára, valahogy úgy, ahogy Bartók és Kodály is gondolkodott. Meghalt az első táncházas prímás, Halmos Béla
Segesvári Akadémia: komolyzenei fesztivál és mesterkurzus kezdődik augusztus 1-jén július 18, 2013 13:39 Szerző mediatica Zene Huszadik alkalommal tartják a Segesvári Akadémia komolyzenei fesztivált és mesterkurzust, adta hírül a berni (Svájc) Cultura Viva Sighisoara Egyesület, amely a Segesvári Városházával és a bukaresti Elan Alapítánnyal közösen szervezi a rendezvényt. Az Akadémiát 1993-ban alapította Alexandru Gavrilovici, a berni Szimfonikus Zenekar koncertmestere Heidi Indermuehle svájci fuvolaművésszel. A svájci és romániai fiatal zenészeknek szánt nyári …
Élőzene a sepsiszentgyörgyi buszokon július 18, 2013 11:35 Szerző mediatica Zene Kedden már kimondottan a zenés produkciók miatt is utaztak a sepsiszentgyörgyi buszokon – a Zene máshol program második része is sikert aratott a lakosság körében. Ezen a héten, hétfőn és kedden délután két járaton is játszottak élő zenét helyi zenészek, az utasok nagy többsége örömmel fogadta a Polgármesteri Hivatal Városimázs Irodájának kezdeményezését. Gyerekes szülők ezúttal …