Halálos baleset Héjjasfalva közelében – áll a forgalom október 9, 2017 9:53 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Egy ember meghalt és kettő súlyosan megsérült hétfő reggel Maros megyében, Héjjasfalva és Szederjes között, amikor egy haszonjármű egy személygépkocsival ütközött. „A balesetre 7 óra 50 perckor került sor. Az áldozatok az összeroncsolódott autókba szorultak, a segesvári tűzoltók dolgoznak kiszabadításukon. Az E60-as úton mindkét irányban áll a forgalom’ – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Cristian Virag …
Valós időben küld figyelmeztetést a mobiltelefonra a RO-ALERT október 8, 2017 11:42 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt A kormány csütörtöki ülésén elfogadott sürgősségi rendelete szerint beüzemelik a RO-ALERT rendszert, amely veszélyes meteorológiai jelenségek, illetve árvizek esetén valós időben küld figyelmeztető riasztást a mobiltelefonokra. A kormány a természeti katasztrófák okozta áldozatok számának csökkentését reméli elérni a riasztórendszer bevezetésével. Hasonló rendszer hatékonyan működik az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában, Litvániában, Franciaországban, Németországban és Belgiumban. A …
Svájc lefutballozta a magyarokat október 8, 2017 9:27 Szerző mediatica Kiemelt,Sport A magyar labdarúgó-válogatott 5-2-re kikapott Svájc vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat kilencedik fordulójának szombati játéknapján. A párharc 46. mérkőzésén 30 magyar győzelem és 5 döntetlen mellett ez volt a 11. svájci siker. A magyarok, akik 41 éve nyeretlenek Svájcban, először kaptak ki Bázelben. A tízpontos magyarok az utolsó, keddi fordulóban Feröer-szigetek csapatát fogadják a Groupama Arénában, …
Vitriolos replika a „szájba vert magyaroknak”: „Nem hallottam Kelemen Hunort üvölteni a fájdalomtól” október 8, 2017 9:16 Szerző mediatica Kiemelt,Magyarság Ha az RMDSZ számára fontos ez az ország, nem a Szociáldemokrata Pártot, hanem a Nemzeti Liberális Pártot kell támogatnia – üzente Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a PNL egyik alelnöke, Florin Roman. „Azt mondta Kelemen Hunor, hogy szájba verték, de én nem értem, hogy miért, mert az RMDSZ 27 éve szinte állandó jelleggel kormányon van, becsapták …
Forrósodik a helyzet az egészségügyben október 7, 2017 11:13 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Utcai tüntetés és felvonulás, távlatilag pedig akár általános sztrájk is lehet az egészségügy helyzete miatt, jelezte az ágazati szakszervezet. A Sanitas kéri, hogy január 1-jétől növeljék a béreket, szüntessék meg a pótlékok 30 százalékos felső határát, valamint hogy a bérkiegészítő juttatásban az ágazatban dolgozó valamennyi munkavállaló részesüljön, aki nehéz munkakörülmények között dolgozik. Ezeknek a követeléseknek …
A spanyolok már a világbajnokság részvevői között vannak október 7, 2017 11:10 Szerző mediatica Kiemelt,Sport A spanyol labdarúgó-válogatott kijutott a jövő évi világbajnokságra, miután hazai pályán 3-0-ra legyőzte Albániát a selejtezősorozat pénteki játéknapján, az olaszok viszont csupán 1-1-es döntetlent értek el Macedóniával szemben. A spanyolok előnye behozhatatlanná vált az utolsó forduló előtt, vagyis biztosították továbbjutásukat a G csoportból. Az I csoportban a horvát válogatott – a csapatkapitány Luka Modric századik …
Döntés született Claudiu Maior fellebbezése ügyében október 7, 2017 10:20 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Elutasította a Maros megyei Táblabíróság Claudiu Maior beadványát, így a marosvásárhelyi polgármester tanácsadója hatósági felügyelet alatt marad a továbbiakban, értesült a Marosvásárhelyi Rádió. Mint ismert, a tisztségviselőt hivatalköri hatáskörének túllépésével, felettesét, Dorin Floreát pedig bűnrészességgel gyanúsítják. Az említett okból indított eljárás részeként Claudiu Maior számára megtiltották, hogy gyakorolja tisztségét, kapcsolatot tartson az ügyben érintett személyekkel, …
A bányász meghalt október 7, 2017 9:46 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Pénteken 19 óra 50 perckor elhunyt a bukaresti Floreasca kórházban a lupényi bányaomlásban megsérült vájár – tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget Bogdan Opriţa, a bukaresti SMURD mentőszolgálat vezetője. A balesetet szenvedett bányászt rendkívül súlyos állapotban, egy SMURD helikopterrel szállították a bukaresti kórházba. Bogdan Opriţa szerint a vájár súlyos zúzódási sérüléseket szenvedett és bár az életfunkciókat működtető …
Sepsi OSK: Itt a várva várt állásfoglalás Diószegi Lászlótól a magyargyűlölő rigmusok ügyében! október 7, 2017 9:25 Szerző mediatica Kiemelt,Magyarság,Sport Nem tűrhetjük, hogy egy sporteseményt gyűlöletkeltésre használjanak fel – írja a Sepsi OSK labdarúgóklub pénteki közleményében, amely leszögezi: a következőkben ‘határozottan fellépnek’ minden sportszerűtlen, rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulással szemben. A sepsiszentgyörgyi együttes főtámogatója, Diószegi László ezzel többek között a csapat legutóbbi, brassói mérkőzésére utalt, amelyen a Sepsi OSK a bukaresti FCSB együttesét fogadta. Diószegi kijelentette: …
Románia újra szájba verte a magyarjait október 4, 2017 18:50 Szerző mediatica Kiemelt,Magyarság Tartalom nélküli, hamis állítás az, hogy Románia modellértékű ország lenne a kisebbségek helyzetének rendezését tekintve – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke azt követően adott hangot eme álláspontjának, hogy előbb a képviselőház szakbizottságai, majd a plénum is elutasította szerdán a szövetségnek a helyi közigazgatási törvényhez benyújtott módosító javaslatát, amelynek értelmében 20%-ról 10%-ra csökkenne az anyanyelv-használati …