Kiemelt

Medve támadt egy 12 éves lányra a Maros megyei Ratosnyán

Medve támadt egy 12 éves lányra a Maros megyei Ratosnyán

Medve támadt kedd délután egy a szülői háza udvarán játszó 12 éves kislányra a Maros megyei Ratosnyán – közölte az Agerpres hírügynökség. A mellkasán megkarmolt kislányt a szászrégeni kórházba szállították, állapota stabil, nem szenvedett súlyos sérüléseket. Lucian Goga, Maros megye prefektusa az Agerpresnek elmondta, hogy a ház, amelynek udvarán a medvetámadás történt, a település szélén,

Rohamosan terjed a kanyaró Romániában

Rohamosan terjed a kanyaró Romániában

Romániában az elmúlt héten több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma, ami csaknem négyszerese az elmúlt kilenc hét átlagának. Az egészségügyi hatóság pénteki közlése szerint 4793 beteget tartottak nyilván a hatóságok, ebből 21-en meghaltak. A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok.

Bahreini Nagydíj: Vettel győzött és vezet az összetettben

Bahreini Nagydíj: Vettel győzött és vezet az összetettben

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, ezzel hét pont előnyre tett szert az összetettben a most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben. A 29 éves Vettel az idén másodszor, pályafutása során pedig 44. alkalommal nyert F1-es futamot, Bahreinben harmadszor diadalmaskodott. A harmadik helyen a


Kassai Viktor vezeti a Real-Bayern BL-negyeddöntő visszavágóját

Kassai Viktor vezeti a Real-Bayern BL-negyeddöntő visszavágóját

Kassai Viktor vezeti a címvédő Real Madrid és a Bayern München negyeddöntős párharcának visszavágóját kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az európai szövetség (UEFA) honlapján olvasható bíróküldés szerint Kassai munkáját Ring György és Tóth Vencel segítik, az alapvonalon Bognár Tamás és Farkas Ádám áll majd, míg a negyedik játékvezető Berettyán Péter lesz. A magyar bíró a

Tévedésből 12 ezer eurót kapott a valutaváltóban – az ügy következményei

Tévedésből 12 ezer eurót kapott a valutaváltóban – az ügy következményei

Egy 22 éves aninószai (Aninoasa) asszony átadott a rendőrségnek csaknem 50.000 lejt, amelyet véletlenül kapott egy petrozsényi (Petroşani) pénzváltó irodától, ahol 1.200 eurót akart beváltani – tájékoztat a Hunyad megyei rendőr-felügyelőség. A pénztáros beváltotta az eurót, de elszámolta a pénzt, és az 1.200 eurónak megfelelő összeg helyett 12.000 eurónak megfelelő lejt adott a kliensnek. Miután

Európa Liga: Káosz a lyoni mérkőzésen

Európa Liga: Káosz a lyoni mérkőzésen

Fotó: Express A francia Olympique Lyon hazai pályán 2-1-re legyőzte a török Besiktas csapatát az Európa Liga negyeddöntőjének csütörtöki első mérkőzésén. A 15. percben a holland Ryan Babel a vendégeknek szerzett vezetést, amely egészen a hajráig kitartott, ám akkor a hazaiak Corentin Tolisso és Jeremy Morel találataival két perc alatt fordítottak. A mérkőzés háromnegyedórás késéssel


Diáknapok Marosvásárhelyen

Diáknapok Marosvásárhelyen

Közleményben adták hírük a szervezők az idei diáknapokkal kapcsolatos tudnivalókat. Ezt olvashatják az alábbiakban. 20. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál Gyakran mondják, nem csak a 20 éveseké a világ és ez nem is lehetne igazabb a 2017-es Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál keretein belül sem! Quimby és Kowalsky meg a Vega, hogy csak párat említsünk az idén

Női kosárlabda: A Sepsi SIC bejutott a bajnokság döntőjébe

Női kosárlabda: A Sepsi SIC bejutott a bajnokság döntőjébe

Fotó: Crow Security, Szígyártó Szabolcs A Sepsi SIC Sepsiszentgyörgy bejutott szerda este a női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjébe, miután az elődöntő második mérkőzésén 80-77 (19-25, 26-20, 13-15, 22-17) arányban győzött Brassóban, a helyi Olimpia ellen. Az egyik csapat két győzelméig tartó párharc első meccsén ugyancsak a Sepsi SIC nyert, hazai pályán, 89-44 arányban, és a

Iskolaünnep kezdődött a Bernádyban

Iskolaünnep kezdődött a Bernádyban

Fotó: Népújság Bernády Napok néven első alkalommal kezdődött iskolaünnep a városépítő polgármesterről elnevezett marosvásárhelyi tanintézetben. „Dr. Bernády György idején öt elemi iskola, polgári iskola, leánygimnázium, felsőkereskedelmi iskola épült a városban“ – emlékeztetett a rendezvénysorozat hétfői, ünnepélyes megnyitóján Kupán Edit igazgató. „Bernády tevékenységében mindig első helyen szerepelt az iskola. Büszke lenne most rátok“ – mondta a


Óriási pénzt kaszáltak az elmúlt hétvégén a rendőrök Virágvasárnap alkalmából

Óriási pénzt kaszáltak az elmúlt hétvégén a rendőrök Virágvasárnap alkalmából

Képünk illusztráció Maros megyében 177 ezer lejre szabtak ki szabálysértési bírságot a rendőrök, 650 személyt büntettek és 42 gépkocsivezetői engedélyt bevontak, tájékoztatta lapunkat hétfőn a megyei rendőrfelügyelet. A virágvasárnapi hétvégén fokozott erőkkel voltak jelen az utcákon, tereken és közutakon, ezzel is magyarázható, hogy komolyabb közlekedési baleset nem történt, írták közleményükben. Csendháborításért, de gyorshajtásért, ittas vezetésért