Tech.Tud

Fontos felfedezés a génekről

A gének többsége a hajnali órák és alkonyat előtt a legaktívabb – erre a következtetésre jutottak ötéves állatkísérletek alapján a Pennsylvania Egyetem kutatói, akik szerint eredményeik figyelembevételével sokkal hatékonyabban lehet a jövőben alkalmazni a gyógyszerkészítményeket. A kutatásokat összefoglaló tanulmány az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) legújabb

Ha sok tejet iszunk, megnő a halál kockázata

Nem erősíti a csontokat a tej nagy mennyiségű fogyasztása – derítette ki egy nagy létszámú svéd kutatás. Azoknál a nőknél, akik napi három pohárnál több tejet ittak, valójában nagyobb volt a csonttörés esélye, mint akik ennél kevesebbet fogyasztottak – idézte a BBC hírportálja az Uppsalai Egyetem szakemberei által a British Medical Journalban közzétett kutatást. A

Megtalálták a különös dinoszaurusz elveszettnek hitt maradványait

„Sündisznófejű” páncélozott dinoszaurusz maradványai kerültek elő a Góbi-sivatagból, a fosszíliákat kanadai és mongol paleontológusok írták le, akiknek tanulmánya a Linné Társaság folyóiratában, a Zoological Journal of the Linnenan Society legújabb számában látott napvilágot. Az ősgyík a kréta földtörténeti időszak utolsó, campaniai korszakában, 75 millió évvel ezelőtt élt. Csaknem teljes épségben fennmaradt koponyája még 2000-ben került


Bemutatták az életmentő-drónt

Defibrillátorral felszerelt sürgősségi drón – pilóta nélküli repülőgép – prototípusát mutatták be Hollandiában. A Delfti Műszaki Egyetem belga származású mérnökhallgatója, Alec Momont által kifejlesztett drón akár a 100 kilométeres óránkénti sebességet is elérheti. „Az Európai Unióban évente nagyjából 800 ezer embernél jelentkezik hirtelen szívmegállás, és közülük mindössze 8 százalék éli túl” – mondta a 23

Feléledhetnek a 700 éve „alvó” vírusok – és akkor mi lesz?

Hétszáz éves vírusmaradványokat fedeztek fel amerikai kutatók rénszarvasok jégbefagyott ürülékében, majd a kórokozók DNS-ével növényeket fertőztek meg. A vizsgálatok eredményeit összefoglaló tanulmány az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) legújabb számában jelent meg. A tudomány keveset tud a vírusok evolúciójáról, holott az ősi kórokozók szerkezetének megismerése elősegíthetné a jelenkori társaikkal szembeni védekezést. Az ősi vírusok rekonstrukciója

Gyalogolni jobb munka közben, mint kerékpározni

A gyalogló munkaállomások növelik a fizikai és szellemi egészséget egy amerikai kutatás szerint. A gyalogló munkaállomások nemcsak a fizikai erőnlétet javítják a munkanap során, de kedvező hatással vannak a dolgozók szellemi egészségére is – derítették ki az Indianai Egyetem és a Indianapolisi Purdue Egyetem (IUPUI) pszichológia tanszékének tanárai és diákjai. „Az eredmények szerint a gyalogló


Az „ősi“ Ausztrália töredékére bukkantak Vanuatu alatt

Az „ősi” Ausztrália töredékét fedezték fel a kutatók a kontinenstől északkeletre fekvő vulkanikus szigetcsoport, Vanuatu alatt: a szakemberek szerint a felfedezés újabb kérdéseket vet fel a földrészek kialakulásával kapcsolatban. A szakértők eddig úgy hitték, hogy a Csendes-óceán déli részén fekvő szigetállamig nem értek el a kontinenselmozdulások hatásai. Az ausztrál James Cook Egyetem kutatói azonban azonos

Elhunyt Fenyves Ervin

Elhunyt 90 évesen Fenyves Ervin (Ervin J. Fenyves), Egyesült Államokban élő Kossuth-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek fő kutatási területe a kozmikus sugárzás és a részecskefizika volt. A dallasi Texasi Egyetem professzor emeritusának október 14-én Dallasban bekövetkezett haláláról csütörtökön adott hírt a bionews-tx.com texasi hírportál az egyetem honlapját idézve. Fenyves Ervin 1924.

Korral járó gerincproblémáktól szenvedtek az egyiptomi fáraók

Korral járó gerincproblémáktól szenvedtek az egyiptomi fáraók – állítják a Kairói Egyetem kutatói, akik újbirodalmi – XVIII., XIX., valamint XX. dinasztia korából származó – tizenhárom múmiát vetettek alá CT-vizsgálatnak; eredményeiket az Arthritis & Rheumatology című folyóirat legújabb számában megjelent tanulmányban ismertetik. A XVIII., XIX. és XX. dinasztia korabeli múmiák igen jó állapotban maradtak fenn, és


Hatezer éves szentélyt tártak fel Ukrajnában

Hatezer éves szentélyt tártak fel Ukrajnában, a leletről az Antiquity folyóiratban számoltak be a régészek. A szentélyt még 2009-ben azonosították Nebelivka nevű település mellett, ahol egy őskori falut tárnak fel. A geofizikai vizsgálatok tanúsága szerint az egykori település 238 hektáron terült el, közel félszáz utcájában 1200 ház sorakozott – olvasható a LiveScience hírportálon Több hasonló