Tech.Tud

Korszakváltás a YouTube történetében

Már hónapok óta hallani arról, hogy folynak a fejlesztések a fizetős csatornák bevezetése körül a YouTube-nál, amely szélesebb tartalom megjelenését teszi lehetővé, egyben bevételi forrásként is szolgál. Egyes hírek szerint lehet, hogy a héten már elérhető válik. A Financial Times számolt be arról, hogy ezentúl fizetős csatornákkal is találkozhatunk a YouTube-on. Az újság névtelen forrásokra

Hot Spot: Arad és Orosháza közös projektje a köztéri internetkapcsolatért

Hamarosan az utcán is lehet majd internetezni Aradon és Orosházán, webkamerák segítségével pedig a két város több pontjáról láthatunk majd élő képet. Aradon és Orosházán közös pályázat segítségével javul majd a közösségi internetszolgáltatás, mely jó alkalom lesz a kulturális és idegenforgalmi kínálat népszerűsítésére. Az Európai Unió támogatta program neve Hot Spot, és 300 ezer euróba


Vimeo – a YouTube árnyékában

90 millió rendszeres látogatójával a Vimeo szinte eltörpül a YouTube mellett, ennek ellenére az amerikai videomegosztó folyamatosan növekszik és új funkciókkal bővül. A Tip Jar segítségével az egyes videóknál adományok gyűjthetők, de a Pay-per-View funkciót is tesztelik. A Vimeót 2004 novemberében alapította Jake Lodwick és Zach Klein, ezzel három hónappal megelőzték a YouTube alapítóit. A

Skype az Outlook.com rendszerben

Megkezdődött az Outlook.com-ba integrált Skype fiók bevezetése, hamarosan világszerte elérhető lesz. A Microsoft gőzerővel dolgozik a vállalat termékeinek egységesítésén, átjárhatóságán és megújításán. Ennek köszönhetően nemrégiben véglegesedett a Hotmail-ből újragondolt Outlook.com levelező rendszer is, mely most már az új megjelenésű levelező mellett új naptárat és fejlesztett biztonsági szolgáltatásokat is kínál. Ezzel párhuzamosan a tavaly felvásárolt Skype

Visszakapta eredeti címét a világ első weboldala

A World Wide Web 20. születésnapját ünnepli, ennek apropóján visszahozza a legelső honlapot eredeti URL-lel. Az első weboldal igazából nem 20 éve jelent meg, hanem 1991-ben, azonban a CERN 1993-ben tette elérhetővé a technológiát jogdíjmentes alapon. Összehasonlítva mai felületeken, igencsak ingerszegény környezettel találkozunk: csak szöveget tartalmaz, a World Wide Web alapjainak magyarázatát találjuk rajta. A


Megelőzték az okostelefonok a hagyományos mobiltelefonokat

Az idei első negyedévben haladta meg első alkalommal az okostelefon értékesítések száma a hagyományos (feature) mobiltelefonokét a világon – írja az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat negyedéves rendszeres felmérése. A szezonális okokból hagyományosan gyenge értékesítési adatokkal mutató első negyedévben az idén 4 százalékkal nőttek a mobiltelefon eladások a 2012 első


Korszerű informatikai megoldások a magyar focinak

Öt vidéki és fővárosi labdarúgó klub, a Lombard Pápa, a Paksi FC, a Pécsi MFC, a Szombathelyi Haladás és az MTK jut korszerű informatikai megoldásokhoz mától a Microsoft segítségével. A támogatás központi eleme a Windows 8, Windows Phone, Android és iOS platformokra egyaránt elérhető ingyenes alkalmazás, amely minden korábbinál gyorsabb és testre szabottabb kommunikációs csatornát