Még idén újabb autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben


Ha jövő hónap elejére kiállítják a felújított környezetvédelmi engedélyt, akkor december 20-ig átadják a Déva-Lugos autópálya újabb 15 kilométeres szakaszát – jelentette ki kedden Cătălin Homor, az közúti infrastruktúra-kezelésért felelős országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Szerinte nem azt kellene nézni, hogy hány kilométer autópályát adtak át az idén, hanem azt, hogy mit tettek az autópálya-építés ügyében, hiszen számos szakaszon lehetetlen volt dolgozni, mert nem létezett építkezési engedély.

Homor szerint 2017-ben teljes egészében befejezik többek között a Gyalu-Magyarnádas és a Marosvásárhely-Aranyosgyéres sztrádaszakaszokat.

Az igazgató elégedett azzal, hogy sikerült a projekteket álló helyükből kimozdítani és azt mondja: valós célkitűzés, hogy jövőre 150 kilométer pályát adjanak át a forgalomnak.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk