Karácsonyi vásár látogatói közé hajtott egy teherautó Berlinben – halottak


Teherautó hajtott a tömegbe hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban, a támadásban legalább kilencen meghaltak és ötvenen megsebesültek. A rendőrség egyik szóvivője azt mondta, hogy valószínűleg terrortámadás történt. A gázolót később sikerült elfogni, rendőrségi források szerint nem volt egyedül, de a mellette ülő személy meghalt. A hatóságok közölték: lengyel állampolgár volt a teherautó vezetője. A rendőrség azt kéri a berliniektől, hogy maradjanak otthon.

A merénylet Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál történt, ami a város egyik legelegánsabb utcájának számít.

A Berliner Zeitung úgy tudja, a merényletben legalább kilencen meghaltak, ötvenen megsebesültek. Az információt később a berlini rendőrség is megerősítette.

A gázolót sajtóértesülések szerint a merénylet helyszínétől nem messze később sikerült elfogni, ezt este tíz óra körül a rendőrségi források is megerősítették, hozzátéve, hogy a sofőr mellett ülő személy életét vesztette.

Lengyel állampolgár volt az a feltételezett sofőr, aki teherautójával belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba, és legalább kilenc embert megölt hétfő este – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség berlini hatósági forrásokra hivatkozva. A teherautó lengyel rendszámú volt, a lapnak az egyik rendőr azt mondta, hogy lövést is hallott a támadás idején. A környéket lezárták, a területet gépfegyveres rendőrök őrzik.

A német főváros kormányzó polgármestere drámai helyzetről beszélt. A rendőrség arra szólította fel a berlinieket, hogy ne hagyják el otthonaikat, és ne terjesszenek híreszteléseket.

A német kormány szóvivője szerint Angela Merkel kancellárt azonnal tájékoztatták a történtekről.

A Die Welt című lap úgy tudja, hogy a hatóságokhoz az utóbbi napokban több értesülés is eljutott egy berlini karácsonyi vásár ellen készülő támadásról.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk