Megbüntették a diákokat vallató iskolát


Jogszerűtlenül faggatták a diákokat a balatonalmádi két tannyelvű iskolában arról, hogy részt akarnak-e venni a decemberi diáktüntetésen. Az adatvédelmi hatóság 300 ezer forintra büntette az iskolát. Jogellenes adatkezelés miatt 300 ezer forintos bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság (NAIH) a balatonalmádi két tannyelvű gimnáziumra – derül ki a hatóság közleményéből. A határozat egyidejűleg elrendelte a diákok és tanárok meghallgatásaival összefüggő dokumentumok megsemmisítését. Az iskolában a tavaly decemberi diáktüntetések idején készítettek összeírást arról, hogy mely diákok vennének részt az elégedetlenségben, és a tanárok szerintük hogyan állnak a tüntetésekhez. A NAIH szerint az iskola igazgatója a fenntartó kérésére – egy bejelentésben foglalt állítás megalapozottságának felderítése céljából – annak kívánt utánajárni, hogy az intézményben valóban folyik-e meg nem engedett politizálás, a diákokat bujtogatják-e diáktüntetéseken való részvételre. A NAIH azt vizsgálta, hogy a Balatonalmádiban működő Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium tanárokat és diákokat érintő eljárása jogszerű volt-e. A NAIH szerint a diákok és a tanárok a meghallgatás előtt nem kaptak tájékoztatást arról, hogy milyen szabályok szerint folyik az eljárás, annak milyen következményei lehetnek, a nyilatkozataikat tartalmazó jegyzőkönyvek kihez jutnak majd el. A NAIH szerint a meghallgatások során az iskola az érintettek hozzájárulása nélkül rögzítette a személyes adataikat, így az általa végzett adatkezelés jogszerűtlen. A diákok és tanárok nyilatkozatait eredetileg névvel rögzítették, ezeket a dokumentumokat azonban már megsemmisítették. A hatóság a név nélküli nyilatkozatokat tartalmazó dokumentumok törlését is elrendelte. origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk