A nők ellen elkövetett gyilkosságok megelőzését célzó törvénytervezetet fogadott el a parlament Fotó: Csép Éva Andrea. MTI – A szenátus után a képviselőház is megszavazta szerdán a nők ellen elkövetett gyilkosságok megelőzését célzó, a nemi egyenlőtlenségen alapuló erőszak szigorúbb büntetését előirányzó törvénytervezetet. A kihirdetésre váró – egyetlen ellenszavazattal és két tartózkodás mellett megszavazott – jogszabály különálló tényállásként vezeti be a román büntetőjogba a nők ellen a partner vagy családtag által elkövetett nőgyilkosság fogalmát, az emberölések esetében így súlyosbító körülménynek minősül, ha a tettes a nő feletti uralom vagy kontroll megtartása érdekében alkalmaz – adott esetben az áldozat halálát eredményező – erőszakot. A törvény a rendőrség, az ügyészség és az orvostani intézetek számára kötelezővé teszi a családon belőli erőszakos cselekményekkel kapcsolatos adatok gyűjtését, elemzését, a nőgyilkosságnak minősülő esetek összesítésének rendszeres közzétételét, védelmet biztosít a nőgyilkosság nyomán árván maradt kiskorúaknak, és súlyosbító körülménynek minősíti a kiskorúak jelenlétében elkövetett tettlegességet. A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy nemi alapú erőszakos cselekmények ügyében a hatóságok – feljelentés hiányában, vagy a feljelentés visszavonása esetén is – hivatalból indítanak eljárást. „A nőgyilkosság nem hirtelen indulatból elkövetett bűncselekmény, hanem gyakran egy hosszú erőszakspirál végpontja. Ha időben felismerjük a figyelmeztető jeleket, életeket menthetünk. Nem elég megbüntetni az elkövetőket, meg kell állítani a spirált, mielőtt újabb nő veszítené életét. Ez a törvény a megelőzés törvénye is” – mutatott rá Csép Andrea, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, a kezdeményezők egyike. A FILIA feminista civil szervezet adatai szerint 2025-ben 66 nőgyilkosságot követtek el Romániában. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share március 25, 2026 21:15 Szerző mediatica Kiemelt,Politika Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: büntetőjog, családon belüli erőszak, FILIA, megelőzés, nemi erőszak, Nőgyilkosság, parlament, rmdsz, Románia, törvény Következő hír: Megnyitotta a Balázs Ferenc-emlékévet a Magyar Unitárius Egyház Előző hír: Segesváron jövő héten elkezdődik a terelőút építése