Pert vesztett Gyurcsány


Jogerősen elutasította Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselő, volt miniszterelnök Dézsy Zoltán filmrendezővel szemben benyújtott keresetét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett másodfokú határozatában. Gyurcsány Ferenc személyiségi jogainak megsértése címén indított pert az alperes Elment az Őszöd című filmje miatt, amelynek egyes kitalált, jövőben játszódó jeleneteiben a volt miniszterelnököt alakító színészt börtönfolyosón, bilincsben vezették. A felperes szerint az ennyire bántó, sértő bemutatásra semmiféle társadalmi igény nincs, semmiféle közcél, közérdek nem indokolja, a film személyiségi jogi jogsértés megállapítására alkalmas. Gyurcsány Ferenc jogi képviselője szerint ügyfele a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának pártján áll, de ennek is van határa. Kifejtette: az ügyet próbapernek szánják, ahol eldőlhet, hogy ezután teljesen szabad kezet adnak-e a bántó, sértő megnyilatkozásoknak, és a közszereplőket bármilyen bűncselekmény elkövetőjeként be lehet-e majd mutatni. A filmrendező jogi képviselője azt emelte ki: a perbeli alkotás fiktív, jövőben játszódó történetet mutat be, játékfilm, nem dokumentumfilm, ezért kizárt, hogy személyiségi jogsértés történhetett. A Fővárosi Törvényszék 2013 decemberében elutasította a volt kormányfő keresetét, a fellebbezés miatt másodfokra kerülő ügyben pedig a tábla csütörtökön helybenhagyta az első fokú ítéletet, a szóbeli indoklás szerint elsősorban a véleménynyilvánítás és az alkotói szabadság védelme miatt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk