Lehullott a lepel az új McLarenről


Az MP4-28-at Wokingban mutatták be, az eseményt közvetítették az interneten is. A McLaren a Lotusnál többet változott a tavalyihoz képest, de külsőre így is nagyon hasonlít az elődjére.

McLaren
Az ötvenedik születésnapját idén szeptemberben ünneplő McLaren látványos show keretében mutatta be 2013-as modelljét, az MP4-28-at, amellyel a csapat immár Lewis Hamilton nélkül, Jenson Buttonnal és Sergio Pérezzel fog nekivágni a világbajnokságnak. Az istálló wokingi központjában rendezett műsor elején a terembe nagy robajjal több régi, mérföldkőnek számító versenyautó érkezett: olyanok, mint az 1970-es M8D, melynek tesztelése közben Bruce McLaren életét vesztette, vagy az Ayrton Senna és Alain Prost kezében egy kivételével az összes 1988-as nagydíjat megnyerő MP4/4. Bár – akárcsak a hétfőn leleplezett új Lotus – az MP4-28 külsőre kísértetiesen emlékeztet elődjére, Jenson Button szerint a látszat csal. “Elég sokat módosítottak rajta ahhoz, hogy a változás a pályán megmutatkozzon. Az ember mindig a világbajnoki győzelmet tűzi ki célul a szezon előtt, és most is így teszünk” – mondta. “Lehet, hogy az autó úgy néz ki, mint a tavalyi, de a bőre alatt teljesen más.” A McLaren a Ferrari által tavaly kitaposott ösvényt követve áttért a vonórudas első felfüggesztésre, amely miatt a maranellói istállót eleinte sok kritika érte. Az MP4-28 hátsó futóműgeometriáját is átépítették, az autó orra viszont a Lotuséval ellentétben nem lett lépcsős, ami persze nem meglepetés, hiszen a csapat által hagyományosan követett aerodinamikai filozófiának köszönhetően már az elődjéé sem volt az. Az alakulathoz idén a Saubertől csatlakozó Pérez hozzátette, hogy “fantasztikus” érzés a McLaren overallját viselni. “Az utóbbi néhány hónap az utolsó verseny óta nagyon mozgalmas volt” – ismerte el a mexikói. “Nehéz elhinnem, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező család tagja lehetek, mint a McLaren.” A csapat ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale hangsúlyozta, hogy Buttonnak a rutinja ellenére sem szánnak kiemelt szerepet. “Két elsőszámú versenyzőnk lesz. Futamgyőzelmeket várunk tőlük, és ez szerintem össze is fog jönni” – jelentette ki. A McLarent irányító Martin Whitmarsh pedig leszögezte, hogy 2013-ban is a győzelem lebeg a szemük előtt, és úgy érzik, alaposan felkészültek a szezonra. “Jenson jobban vezet, mint valaha. Immár ő a mezőny legtapasztaltabb tagja, de a rutinját a végsőkig ki is használja: kíméletlen pontossággal értelmezi mindazt, ami a versenyen történik, és a pályán egyike a leggyorsabbaknak” – vélte. “Checo pedig a szenzációsan sikerült 2012-es szezon után csatlakozott hozzánk, s azonnal bebizonyította, hogy intelligens, szerény, keményen dolgozik, és – efelől ne legyenek kétségeink – nagyon, nagyon gyors. Eleinte természetesen tanulnia kell majd, hogy beilleszkedjen a csapatunkba, különösen az első futamhétvégék forgatagában, de megérette, hogy mi nem helyezzük nyomás alá.” Az új McLarent a többi csapat autójával együtt, jövő kedden kezdik el tesztelni Jerezben. A következő napokban pedig újabb modelleket mutatnak be: pénteken a Ferrarit és a Force Indiát, szombaton a Saubert, vasárnap a Red Bullt. origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk