Ma van a Magyar Sport Napja


A Magyar Athletikai Club 1875-ben ezen a napon rendezte a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000-ben május hatodikát a Magyar Sport Napjának nyilvánította.

“Van mire büszkének lennünk”, hiszen Magyarország előkelő helyet foglal el a világ sportnemzeteinek sorában, és fontos, hogy legyen az évnek egy napja, amikor a sportsikereinkre emlékezünk – emelte ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Szabadság téri MAC emlékműnél, a Magyar Sport Napja alkalmából szerdán tartott szűk körű megemlékezésen és koszorúzáson.

A Magyar Sport Napját 2000-ben jelölte ki a budapesti kormány. Azért esett május 6-ára a választás, mert a Magyar Athletikai Club 1875-ben ezen a napon rendezte a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten

“A sport olyan erő, amely gyakran egyedüliként tudja egyesíteni az embereket társadalmi, politikai, vallási vagy kulturális hátterüktől függetlenül. Erre az egységre pedig nagy szükség lesz, amikor a nemzetközi sportélet újraindulhat” – fogalmazott Szabó Tünde. Hozzátette, akár a nagy elődökre gondolunk a mai napon, akár az aktív sportolóinkra, egy dolog mindannyiukban közös, ez pedig a kitartás és a küzdeni tudás. Ezekre az értékekre építhetünk a mostani nehéz helyzetben és a jövőben is – hangsúlyozta az államtitkár.

A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket. Ilyen eseményre a járványhelyzet miatt ezúttal nem volt lehetőség,

de a díjakat odaítélték. A kiemelkedő edzői tevékenység és jelentős nevelő-oktató munka, valamint életmű elismerésére edzők, továbbá a kiemelkedő teljesítményt elérő sportolókat felkészítő sportszakemberek részére adományozható Bay Béla-díjban részesült Demeter György és Pócsföldi Ottó.

A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportolók részére, valamint életmű elismerésére sportolók részére adományozható Csik Ferenc-díjat kapta Kőbán Rita, Komáromi Tibor és Kovács Antal. A sport népszerűsítésében, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében hosszú időn keresztül kifejtett kiemelkedő tevékenység elismerésére a testneveléssel és a sporttal foglalkozó civil szervezetekben, köztestületekben dolgozó személyeknek, továbbá a magyar testkultúra és sportélet fejlesztése érdekében a hazai és nemzetközi sportéletben hosszú ideig eredményesen dolgozó személyek részére adományozható Eszterházy Miksa-díjban részesült Bartos Adél és Péter Attila.

A testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, az ifjúság testedzésének és a diáksportnak a szervezésében, fejlesztésében hosszú időn keresztül kifejtett eredményes tevékenység elismerésére az iskolai, diák- és egyetemi sport területén tevékenykedő személyek részére adományozható Keszei Endre-díjban részesült Halász József Attila, Egri Gyula és Juhászné Tóth Mária. A sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenység elismerésére adományozható Kemény Ferenc-díjat kapta Szabó Tamás, Gábor Antal Áron és Soós Ágnes. Kiemelkedő tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült Bozsik Anna, Süli András József, Haide Éva, Esztergomy Zoltánné, Matolcsi István és Farkas Tibor.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk