Tapsvihar, szeretet, könnyek – ilyen volt Bölöni László filmjének bemutatója Marosvásárhelyen


Fotó: Golazo.

Könnyeivel küzdött Bölöni László, amikor a közönség vastapssal fogadta október 20-án, hétfőn este Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota hangversenytermében a Bölöni, az erdélyi legenda című dokumentumfilm romániai bemutatóján. Az alkotás a most 73 éves sportembber életútját és pályafutását dolgozza fel. A nagy visszatérés a szülőföldre megható pillanatokat hozott.

A film bemutatóján Bölöni László feleségével, Klárával együtt vett részt, és igazi hősként üdvözölték. Az egykori kiváló középpályás Dicsőszentmártonban, a Chimica csapatánál kezdte pályafutását, majd az ASA színeiben, Marosvásárhelyen vált ismertté, mielőtt a Steaua Bukaresthez igazolt, amellyel 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK), a mai Bajnokok Ligája jogelődjét.

A sajtótájékoztatón elérzékenyülten vallotta be: „Úgy érzem, szeretnek, de nem tudom, megérdemlem-e ezt a melegséget. Annyi nagyszerű ember van, aki legalább ennyit érdemelne. Meghat, ahogy a marosvásárhelyiek fogadtak.”

A film legmeghatóbb részének Bölöni László édesanyja felbukkanását nevezte: „Anyám 101 éves, és még mindig ugyanazzal a szeretettel óv minket, mintha hat- és tízévesek lennénk. A szülőkről beszélni mindig nehéz nekem, ez az egyik dolog, amely könnyekig meghat.”

A legendás edző felidézte felesége, Klára színésznői múltját is: „Egyik színházi premierjén, amikor a főszerepért vastapsot kapott, nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Azóta mindig a sor szélén ültem, hogy ha kell, gyorsan kiszökhessek a teremből.”

A dokumentumfilm – amelynek elkészítése mintegy 500 ezer euróba került, nagyrészt a Magyar Nemzeti Filmintézet, valamint a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely önkormányzatának támogatásával – két újabb városban is látható lesz: november 6-án Budapesten, majd november 21-én Bukarestben.

A két rendező, Kollarik Tamás (Magyarország) és Szabó Attila (Románia) több mint 200 órányi felvételt dolgozott fel, hogy kétórás filmben mutassa be Bölöni életét.

A produkcióban számos nemzetközi futballsztár szerepel, köztük Petr Čech, Axel Witsel, Raphaël Varane, Ricardo Quaresma, Kim Källström, Gheorghe Hagi, Marius Lăcătuș, Helmuth Duckadam, valamint több barcelonai legenda. A magyar futballt Nyilasi Tibor és Kovács Kálmán, míg a román közéletet Valentin Ceaușescu és Mircea Dinescu képviseli.

A meghatott Bölöni László végül csak ennyit mondott: „Ha egy film képes ennyi szeretetet felszínre hozni, akkor talán tényleg van értelme annak, amit tettem az életemben.”

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk