Erdők hete – Országszerte több mint 150 programmal várják az érdeklődőket


Ma kezdődik az Erdők hete, amelyen országszerte több mint 150 programot kínálnak az érdeklődőknek a magyar erdők megismerésére. Az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy a magyar erdőket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára. Az idei évben az erdők megújulásával kapcsolatos ismereteket állítják majd előtérbe. Az Erdők hetére kilátogatók megtudhatják többek között, hogyan születtek az ország erdei, mely fafajok képesek gyökereikről kihajtani, vagy éppen hogy milyen “sebességgel” vándorolnak az erdők a klimatikus változások hatására. A kifejezetten gyerekeknek szóló programok – az erdei iskolai szakvezetések, játékos erdei tanórák – mellett számos, felnőtteknek szóló és családi rendezvényt is tartanak. A Körösök mentén a muzsika hangjai is felcsendülnek az erdőben, de lesz erdészeti nyílt nap, arborétumi séta, fafaragó kiállítás és az éjszakai égbolt csillagaival is megismerkedhetnek az odalátogatók. Az október 4-ig tartó rendezvénysorozat megnyitóját a Zala megyei Csömödéren tartják, ahol az erdei kisvasúton működő Zakatoló Erdei Iskola programjain vehetnek részt az érdeklődők. A 19. Erdők hete részletes programja a ► www.erdokhete.hu oldalon olvasható.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk