Idén is lesz Magyar Teátrum Sátor a szabadegyetemen


Gyermekelőadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, színházi előadásokkal és filmvetítésekkel gazdagítja a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) július 18. és 22. között.

Az MTT sátra hetedik alkalommal nyílik meg Tusnádfürdőn. “A Magyar Teátrumi Társaság 2008-as megalakulása óta minden rendelkezésre álló eszközével segíti, hogy a kultúra és a színház eljusson mindenhova, ahol szívesen fogadják” – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

“Abban hiszünk, hogy a magyar kultúra képviselői és teljesítményei képesek leginkább átívelni a határokat” – fogalmaznak, felidézve, hogy az idén ötödik alkalommal rendezték meg a vajdasági Winteretno Fesztivált, és új rendezvénysorozatot indítottak útjára Teátrum neked! címmel a Zentai Magyar Kamaraszínházban.

A tusványosi fesztiválon ismét bemutatkoznak a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) tagszínházai: a budapesti Nemzeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Fővárosi Nagycirkusz, a Soproni Petőfi Színház és a zalaegerszegi Kvártélyház produkciói érkeznek Erdélybe.

Idén a Magyar Teátrum Sátorban találnak otthonra a tusványosi nagyszínpadon fellépő zenekarok közönségtalálkozói is. A programot szakmai beszélgetések, filmvetítések, kiállítások is színesítik, a gyerekeket délelőttönként játszóházzal várják.

Július 18-án, kedden a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház produkciója, Marie Jones Kövekkel a zsebében című tragikomédiája szerepel a programban.

Másnap a Békéscsabai Jókai Színház Mesedoboz című interaktív gyermekműsorát láthatja a közönség. A Humor szavak és határok nélkül című délutáni beszélgetés házigazdája Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lesz, majd Festett mosoly címmel izraeli és ukrán pantomim művészek lépnek fel a fesztiválon.

Csütörtökön délelőtt a Békéscsabai Jókai Színház Csiribiri című interaktív gyermekműsora látható, délután Szent László legenda címmel filmvetítést és beszélgetést tartanak. Este a Soproni Petőfi Színház Gogol Egy őrült naplója című művét adja elő Ács Tamás, az előadás a Forrás Színházzal együttműködésben jött létre. Csütörtök éjjel az Álmatlan című dokumentumfilmet vetítik.

Pénteken délelőtt a Zentai Magyar Kamaraszínház Jancsi apród című, 4-11 éves gyerekek számára készült mesemonológját láthatják az érdeklődők Virág György előadásában. Délután A nemzet színháza címmel beszélgetést tartanak Vidnyánszky Attila rendezővel, a Nemzeti Színház igazgatójával. Este Dennis Lumborg Szépkisnap című műve, a Független Színművészetért Alapítvány és a Manna közös produkciója látható. Majd hajnalig Tusványos Mix címmel Magyar Teátrum bulit rendeznek a Csűrben.

Az utolsó napon a Nemzeti Színház produkciójaként Fedák Sári címmel Szűcs Nelli önálló estjére várják a közönséget.

A fesztiválon állandó programként július 19-től 22-ig látható a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szakmai segítségével létrehozott, Bolond Bohóc a kultúra határain című kiállítás.

További információk a programokról a www.magyarteatrum.hu és a https://www.facebook.com/magyar.teatrum.magazin oldalon érhetők el.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk