Taggelt bejegyzések: alkotmánybíróság

Iohannis ellenlépésre készül

Klaus Iohannis államfő szerint nem maradhat következmények nélkül, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát az időközben európai főügyésszé választott Laura Codruta Kövesi ügyében, és felszólította az alkotmánybíróságot (CCR), hogy vizsgálja felül azt a 2018-ban hozott döntését, amelyben elrendelte Kövesi felmentését a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről.


Radikálisan megosztotta az alkotmánybíróságot a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye

Radikálisan megosztotta az alkotmánybíróságot a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye

Nem lehet megtiltani a törvényhozásnak, hogy közbelépjen, ha a helyhatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a kisebbségek védelmében, ellenkező esetben a kisebbségi kérdés kizárólag helyi üggyé válna – állítja az a négy romániai alkotmánybíró, aki különvéleményt fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaügyben. A testület csütörtökön tette közzé annak a határozatnak az indoklását, amelyben alaptörvénybe ütközőnek

Döntött az alkotmánybíróság Sorin Grindeanu volt kormányfő óvása ügyében

Az alkotmánybíróság befogadhatatlanként elutasította szerdán Sorin Grindeanu volt kormányfő óvását, amelyben azt kifogásolta, hogy a leváltását eredményező bizalmatlansági indítvány elbírálásakor a parlamentben nem tartották be a szavazás titkosságát. Grindeanu korlátozott jogkörökkel, de még hivatalban volt, amikor azt jelezte az alkotmánybíróságnak, hogy a szavazás titkosságára vonatkozó házszabályi előírás megsértése miatt szerinte “alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett”

Az Alkotmánybíróság július 12-én tárgyalja Sorin Grindeanu kérelmét

Július 12-én tárgyalja Románia Alkotmánybírósága Sorin Grindeanu volt kormányfő kérelmét a bizalmatlansági indítványról lezajlott szavazás körülményeinek kivizsgálásával kapcsolatban. Sorin Grindeanu csütörtökön intézett levelet az alkotmánybíróság elnökéhez, Valer Dorneanuhoz, kérve, hogy vizsgálják ki az általa vezetett kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos szavazás körülményeit. A hivatalos források által az AGERPRES hírügynökségnek eljuttatott levélben Grindeanu azt írta:


Kihirdették a törvényt! Magyar beteggel kötelező magyarul beszélni a romániai kórházakban

Kihirdették a törvényt! Magyar beteggel kötelező magyarul beszélni a romániai kórházakban

Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egészségügyi reformról szóló, 2006/95-ös, illetve a szociális ellátást szabályozó, 2011/292-es törvényt kiegészítő jogszabályt, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat. A törvény értelmében az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben kötelesek lesznek a kisebbségek nyelvén is beszélő személyzetet alkalmazni azokon a településeken, amelyekben az illető kisebbség

Eldőlt! Liviu Dragnea nem lesz miniszterelnök, amíg él

Az alkotmánybíróság csütörtökön elutasította az ombudsman által a 2001/90-es számú törvény kapcsán emelt alkotmányossági kifogást – ez az a jogszabály, ami megtiltja a büntetett előéletű Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek (PSD), hogy kormányfő lehessen. A taláros testület négy halasztás után csütörtökön hozott döntést a témában. A MEDIAFAX-nak nyilatkozó források szerint az alkotmánybírák egyértelmű döntést hoztak, nem

Btk.-módosítás – Alkotmánybíróság: az ügyészség visszaélt hatalmával, túllépve hatáskörét

A korrupcióellenes ügyészség visszaélt hatalmával és túllépte alkotmányos hatáskörét, amikor vizsgálatot indított a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosító január végi sürgősségi kormányrendelet ügyében – állapította meg az alkotmánybíróság egy pénteken közzétett indoklásában. Az alkotmánybíróság február 27-én állapította meg, hogy az ügyészség túllépte hatáskörét, de csak most hozta nyilvánosságra a döntés részletes indoklását. Ez azért fontos,


Hazaárulással vádolják a kormányt!

Sorin Grindeanu miniszterelnök (b) és Florin Iordache igazságügy-miniszter Hazaárulással és folytatólagosan elkövetett hivatalköri visszaéléssel vádolja a kormányt a Nemzeti Liberális Párt. Az ellenzéki alakulat első alelnöke, Cătălin Predoiu felszólította az ombudsmant, hogy azonnali hatállyal támadja meg az alkotmánybíróságon a Büntető törvénykönyvet és a Büntető perrendtartás módosításáról szóló sürgősségi kormányrendeletet. Cătălin Predoiu „A Nép Ügyvédje álljon