Taggelt bejegyzések: amerikai hadsereg

Kínos információk derültek ki az amerikai hadseregről

Az Anadolu török félhivatalos hírügynökség szerdán nyilvánosságra hozta, hogy hol helyezkednek el Észak-Szíriában az amerikai és francia különleges katonai alakulatok. A hír nagy felzúdulást keltett Washingtonban. Az Anadlou tíz amerikai katonai bázis helyét jelölte meg, és esetenként az ott állomásozó katonák létszámát is elárulta. A hírügynökség szerint összesen 200 amerikai és 75 speciálisan kiképzett francia

Jelentősen növelik az amerikai hadsereg költségvetését

Az idén hivatalába lépett Donald Trump amerikai elnök kormányzatának első költségvetése a védelmi kiadások jelentős növelését és bizonyos területek költségvetésének jelentős csökkentését tervezi. A csütörtökön a kongresszus elé terjesztendő tervezetből előző este már nyilvánosságra került néhány részlet. Ezek szerint a költségvetés lényegében a tavalyi választási kampányban hangoztatott ígéreteket tükrözi: jelentősen megnövelné a nemzetbiztonságra és a

Ötszáz amerikai katona érkezett Romániába

Ötszáz amerikai katona érkezett Románia Fekete-tengeri kikötőjébe kedden harckocsikkal és más felszerelésekkel a NATO délkelet-európai szárnyának megerősítése keretében. A bukaresti amerikai nagykövetség közölte, hogy a “Harcoló Sasok” nevű első zászlóalj, a nyolcadik gyalogezred Románia keleti részén, a Fekete-tengerhez közeli Mihail Kogalniceanu légi támaszponton fog állomásozni, rotációs alapon. Hans G. Klemm amerikai nagykövet kedden azt mondta,


Amerikai helikopterek és páncélosok érkeznek jövőre Romániába

Romániában fognak állomásozni az amerikai hadsereg jövőre Európába érkező harckocsizó dandárjának egyes alegységei, az amerikai légierő Németországba telepítendő dandárja pedig a Fekete-tenger térségében szervezendő hadgyakorlatokon is részt vesz – közölte hétfőn a román Hotnews.ro hírportál a román védelmi minisztériumra hivatkozva. A tárcának az Egyesült Államok bukaresti összekötő irodája erősítette meg, hogy a Pentagon Romániában is