Taggelt bejegyzések: Carles Puigdemont

A katalán elnök miatt megkérdőjeleződik Belgium hitelessége?

Ügyvédekkel is találkozik Carles Puigdemont leváltott katalán elnök hétfőn Belgiumban – jelentette a VRT flamand közszolgálati televízió névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva. “Szinte bizonyos, hogy Carles Puigdemont Brüsszelbe látogat, úgy tudni, hogy már úton van” – írta honlapján korábban a csatorna. A VRT értesülései szerint a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnök “ügyvédekkel és politikai

Belgiumba menekült a katalán elnök

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és feloszlatott kormányának néhány tagja Brüsszelbe utazott hétfőn – adta hírül több katalán újság is. Az El Periódico értesülései szerint a katalán politikusok belga vezetőkkel találkoznak, amit Amadeu Altafaj, a katalán kormány brüsszeli külképviseletének szintén menesztett vezetője szervezett meg. A La Vanguardia című napilap pedig úgy tudja, a katalán politikusok