Taggelt bejegyzések: dna

Iohannis ellenlépésre készül

Klaus Iohannis államfő szerint nem maradhat következmények nélkül, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát az időközben európai főügyésszé választott Laura Codruta Kövesi ügyében, és felszólította az alkotmánybíróságot (CCR), hogy vizsgálja felül azt a 2018-ban hozott döntését, amelyben elrendelte Kövesi felmentését a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről.


Válaszút előtt a DNA: hogyan tovább?

Válaszút előtt a DNA: hogyan tovább?

Összehívják augusztus 31-ére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közgyűlését, hogy az ügyészek véleményt nyilváníthassanak az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények tervezett módosításairól, illetve arról, hogy ezek milyen mértékben befolyásolnák tevékenységüket. A DNA közleménye rámutat, a vádhatóság nyílt levelet intézett az igazságügyi miniszterhez, a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM), a legfőbb ügyészhez és a legfelsőbb bíróság elnökéhez, jelezve

Vádat emeltek Szászrégen volt polgármestere ellen

Vádat emeltek Szászrégen volt polgármestere ellen

A Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei területi szervezete, az Állami Lakásügynökség (ANL) által épített lakások kiutalásával kapcsolatos hivatali visszaélés miatt, vádat emelt Daniel-Gabriel Gliga, Szászrégen volt polgármestere ellen. Ugyanabban az ügyben vizsgálat folyik Koss Gabriella, a polgármesteri hivatal akkori jegyzője és az ANL-lakásokat kiutaló bizottság elnöke, Doina Adriana Moldovan-Verdeş, a helyi adóhivatal akkori vezetője,

Bíróság elé állítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal volt gazdasági igazgatóját

Bíróság elé állítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal volt gazdasági igazgatóját

Fotó: Zi de zi Megvesztegetés elfogadása miatt bíróság elé állítják Kiss Imolát, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal volt gazdasági igazgatóját. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétfőn arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy Kiss Imola 2010 szeptemberében, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal gazdasági igazgatójaként 10.000 eurót kért egy üzletembertől egy teremfutball-verseny szponzorálására. Cserébe a gazdasági igazgató közbenjárt, hogy


Újabb “szakmai” vizsgálat indult az ügyészségi vezetők munkájával kapcsolatban

Újabb “szakmai” vizsgálat indult az ügyészségi vezetők munkájával kapcsolatban

Újabb vizsgálatot kezdeményezett Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn az ügyészségi vezetők “menedzseri tevékenységének” kiértékelésére, miután két hete a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főnökét, Laura Codruta Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a kormányon lévő Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló Romania TV hírtelevízió. Miután saját hatáskörben végzett korábbi vizsgálata nyomán márciusban Toader arra a következtetésre jutott, hogy “nem

Előzetes letartóztatásban egy marosludasi tanár

Előzetes letartóztatásban egy marosludasi tanár

Képünk illusztráció A Maros megyei törvényszék 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte C.V. marosludasi tanárt, aki a gyanú szerint pénzt kért a diákjaitól azért, hogy átengedje az általa leadott tantárgyból. Az ügyészség végzése 48 órás határidővel megfellebbezhető. A pedagógusnál bizonyítékok gyűjtése céljából házkutatást tartottak. ‘A tanár ellen feljelentés érkezett, hogy rendszeresen alulosztályozta a tanítványait, majd különböző

A korrupcióellenes főügyész nem hajlandó a parlament különbizottsága elé járulni

Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze arról értesítette a 2009-es elnökválasztás ügyében vizsgálódó parlamenti különbizottságot csütörtökön, hogy nem fog a testület elé járulni. A május első felében megalakult különbizottság jövő hétre rendelte be Kövesit, aki azonban a – bírák és ügyészek szakmai testületeként működő – Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) egy tíz éve hozott


Négy év börtönt kapott a volt miniszter

Befolyással való üzérkedés miatt pénteken négyévnyi szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Constantin Niţă volt energiaügyi minisztert. Az ítélet nem jogerős. A bíróság elrendelte 303 000 lej elkobzását és a vagyonzár fenntartását. A volt tárcavezető az ítélet közlésétől számított tíz napon belül élhet fellebbezéssel. A legutóbbi tárgyaláson, május 9-én az ügyészek közepes, letöltendő börtönbüntetést kértek Niţának,