Taggelt bejegyzések: földrengés

Erős földrengés volt Tajvanban

Több épület, köztük két szálloda súlyosan megrongálódott kedden a kelet-tajvani Hualien megyét megrázó, legalább 6-os fokozatú földrengésben – jelentette a helyi tűzoltóság. A rengés következtében Hualien városában beomlott a Marshal Hotel földszintje, és a hatóságok attól tartanak, hogy akár 30 ember is a romok között rekedhetett. Egy másik szálloda, a Beautiful Life Hotel épülete teljes

Földrengés!

Földrengés!

4,2-es erősségű földrengés volt ma éjszaka, 3 óra előtt 10 perccel, Bodza megyében, jelenti az Országos Geofizikai Intézet. A 139 km-es mélységben történt kéregtevékenységet Kovászna várostól 37 kilométerre regisztrálták.

Három honfitársunk is meghalhatott a luxusszállodában

Három honfitársunk is meghalhatott a luxusszállodában

Románia olaszországi nagykövetségének információi szerint három román állampolgár – egy felnőtt és két kiskorú – is tartózkodott abban a szállodában, amelyet betemetett a lavina az olaszországi Abruzzo tartományban – tájékoztatott csütörtökön a Külügyminisztérium. AGERPRES Korábban írtuk: Harmincan meghaltak a luxusszállodában


Harmincan meghaltak a luxusszállodában

Harmincan meghaltak a luxusszállodában

Olaszországban mintegy harminc halálos áldozatot követelt egy földrengés és azt követő lavina. Az egyik hegy lábánál található kis hotel vendégei az áldozatok. A SkyTG24 szerint a farindolai (Abruzzo régió) Rigopiano szállóról van szó, amely Gran Sasso hegység közelében található. “Mind halottak”, nyilatkozta a helyszínre érkezett mentőcsapat vezetője az Ansa hírügynökségnek. Három gazdát eltűntnek nyilvánítottak. Olaszország