Taggelt bejegyzések: gazdasag

Több nagy vagyon tulajdonosát vizsgálja a román adóhatóság

További 4800 magánszemélyre terjeszti ki vagyonosodási vizsgálatait a román adóhatóság – jelentette be Eugen Serban, a vagyonok ellenőrzésével foglalkozó, újonnan alapított főosztály vezetője. Serban elmondta, hogy eddig négyszáz lehetséges személyt választottak ki a vizsgálatra, összesített vagyonuk meghaladja a 20 millió eurót. Tényleges ellenőrzési eljárás 11 esetben indult, amikor azt tapasztalták, hogy az ellenőrzésbe bevontak kiadásai

Terelőút épül Segesváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is

Az elképzelést a több hónapos közvita után véglegesített infrastruktúra-fejlesztési terv (masterplan) tartalmazza, amelyet kedden ismertetett a parlamentben Ioan Rus közlekedési miniszter. A dokumentum szerint Nagyváradról bekötőúton lehet majd elérni az észak-erdélyi autópályát, a 11 km-es útszakasz sztrádaként üzemel majd. A terv az eredetileg bejelentetthez képest kétszer annyi autópálya megépítését helyezi kilátásba 2030-ig, a munkálatok finanszírozására

Eladnak két magyarországi Viasat-csatornát

Eladja a magyarországi Viasat3 és Viasat6 csatornákat, valamint a hozzájuk tartozó Viasat Play szolgáltatást a Modern Times Group (MTG) – közölte az MTI-vel szerdán a vevő, a Sony Pictures Television Networks (SPT). Az SPT – amely eddig az AXN, AXN White és AXN Black tévécsatornákat, valamint az AXN Now és AXN Player digitális szolgáltatásokat kínálta


Aláírták a Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését

Aláírták a Budapest belvárosában, a Ferenciek terén lévő Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését kedden. A szerződést a menedzsmentjogokat gyakorló Mellow Mood cégcsoport képviselői, Szamír Hamdán és Zuhair Avad, valamint a pályázaton nyertes Archikon Kft. ügyvezető tulajdonosa, Nagy Csaba építész jegyzi. A helyszínen Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az épületből legkésőbb 2017 első

Az IMF 2,7 százalékos gazdasági növekedést vár Romániában

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén 2,7 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában – derül ki a nemzetközi pénzintézet elemzéséből. Az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank küldötteiből álló bukaresti küldöttség a román hatóságokkal folytatott tárgyalásokat az elmúlt két hétben a gazdaság kilátásairól és a Bukarest által vállalt feltételekről. A tárgyalások sikertelenül végződtek. Az Agerpres

A Skoda és a Dacia eladásai bővültek a legjobban tavaly Európában

A Skoda és a Dacia eladásai bővültek a legnagyobb mértékben tavaly az európai autógyártó vállalatok brüsszeli székhelyű képviseleti szerve, az European Automobile Manufacturers’ Association (ACEA) jelentése szerint. A francia Renault tulajdonában lévő Daciából közel 24 százalékkal, a német Volkswagen tulajdonában lévő Skodából 14 százalékkal többet adtak el 2014-ben, mint egy évvel korábban. Így Daciából 359


Alonso neve is felmerült a svájci adócsalási botrányban

Adócsalási botrány robbant ki a minap Svájcban, miután az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) nyilvánosságra hozott egy listát, melyen fegyverkereskedők, bűnözők, diktátorok nevei mellett számos híresség, köztük színészek, modellek, sikeres sportolók is szerepelnek. Az említett csoport által készített tényfeltáró anyagból az derül ki, hogy a HSBC nemzetközi bank svájci kirendeltsége éveken át aktívan részt vett

Több millió eurónyi unós pályázati forrás került veszélybe Romániában

A nyertes önkormányzatok nem tudják előteremteni a fejlesztésekhez szükséges önerőt. A gondot az új költségvetési szabályok okozzák. A fiatalok helyben tartását továbbképzésekkel szeretnék elérni – ezért bővítenék az iskolát Biharfélegyházán. 80 ezer eurós uniós pályázatot nyertek a megvalósításra, ám a beruházás elakadt, mert hiányzik a munkákhoz szükséges önrész. „Két banki hitele van felvéve az önkormányzatnak,

Beszállhat a magyar Erstébe az állam

15 százalékos részesedést szerezhet a magyar állam az Erste Bank magyarországi leányvállalatában – értesült a Híradó. Orbán Viktor miniszterelnök ma délután négy órakor a Parlamentben az Erste Bank vezérigazgatójával és az Európai Központi Bank elnökével közösen tart sajtótájékoztatót, amelyen egy dokumentum aláírására is sor kerül. ► Tovább


Adócsalás: összejátszott a bank az ügyfelekkel

Elismerjük, hogy elszámoltathatóak vagyunk a múltban történt ellenőrzési hibákért – írta az HSBC a francia Le Monde és a nagy-britanniai The Guardian napilapban megjelent gyanúsításokra reagálva. A Guardian más lapokkal együttműködve olyan banki iratokhoz nyert hozzáférést, amelyek a 2005-től 2007-ig tartó időszakra vonatkozó információkat tartalmaznak. Az információk egy része már korábban elérhető volt egyes nemzeti