Elmarad a kamionosok csütörtökre meghirdetett forgalombénító akciója május 22, 2013 23:36 Szerző mediatica Gazdaság Elmarad a kamionosok csütörtökre hirdetett forgalombénító akciója, miután a közúti áruszállítók szakmai szervezetei megállapodásra jutottak a bukaresti közlekedési minisztériummal. A kamionosok hétfőn még azzal fenyegetőztek, hogy a nagyvárosok terelőútjain és a főbb útvonalakon fogják felsorakoztatni járműveiket, amelyeket csak személygépkocsik, illetve a rendőrségi, tűzoltósági és mentőautók előzhetnek meg. A 13 ezer tagot tömörítő Román Közúti Áruszállítók …
Már a nagy gyógyszergyártók is aggódnak az orvosságok mértéktelen hamisítása miatt (hivatkozás: román nyelvű jelentés) május 18, 2013 0:07 Szerző mediatica Gazdaság
Roncsautó-program: az idén érvényes feltételek május 17, 2013 10:35 Szerző mediatica Gazdaság Már jelentkezhetnek a roncsautó-programban begyűjtőhelyként, vagy az értékjegyeket elfogadó helyként való részvételre a cégek – derül ki a környezetvédelmi alap szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A feltételek az afm.ro honlapon találhatóak. Május 23-ig jelentkezhetnek a cégek. A roncsautó-program keretében idén 20 ezer értékjegyet utalnak ki, ebből 3 ezret a közintézmények használhatnak fel, a többit a magán- és …
Székely hetek a magyarországi Auchan áruházakban május 17, 2013 10:32 Szerző mediatica Gazdaság Tizenegy székelyföldi termelő 76 termékét ismerhetik meg péntektől a magyarországi vásárlók az ország 19 Auchan áruházában. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az esemény megnyitóján hangsúlyozta, hogy a tárca a rendelkezésére álló eszközökkel segíti a határon túli magyar gazdálkodókat. A minisztérium ösztönzi, hogy a határon túli magyar termelők árui eljussanak magyarországi …
Még az amerikai vasút sem elég jó, hogy megvegye a románt?! május 17, 2013 10:31 Szerző mediatica Gazdaság Kudarcba fulladt a teherszállító állami vasútvállalat, a CFR Marfă 51%-os többségi részvénycsomagjának eladása, miután egyetlen jelentkező sem teljesítette a feltételeket. A közlekedési minisztérium szerdán közölte, hogy a privatizációra jelentkező két vállalat és egy konzorcium közül egyik sem teljesítette az állam által megkövetelt feltételeket. „A minisztérium által felállított privatizációs bizottság úgy döntött, hogy elutasítja a három …
Szédületesen nőtt a dohányiparban dolgozók bére május 14, 2013 11:10 Szerző mediatica Gazdaság Elérte az 1617 lejt a nettó átlagbér, miután márciusban átlagosan 64 lejjel nőttek a fizetések. Ugyanekkor a bruttó átlagbér 2231 lej volt, ami 4,1%-kal több a februári összegnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból. A legnagyobb bérnövekedést a dohányiparban dolgozók esetén mutatják a statisztikák, 19,3%-kos emelkedéssel itt 5645 lej volt az átlagbér, ezzel …
A cigaretta, a krumpli és a citrusfélék drágultak leginkább áprilisban (hivatkozás: román nyelvű jelentés) május 10, 2013 11:39 Szerző mediatica Gazdaság
Bővíti romániai flottáját a Wizz Air május 9, 2013 11:19 Szerző mediatica Gazdaság Újabb Airbus 320-assal hét repülőre bővíti bukaresti flottáját a Wizz Air, amely a romániai piacra lépése óta csaknem egymilliárd dollárt fektetett be az országban – jelentette be Ábrán György kereskedelmi igazgató a román fővárosban. Az új gép júliustól áll forgalomba és várhatóan évi 300 ezer utassal növeli a Wizz Air romániai forgalmát. MTI
Csökkenő inflációt valószínűsít a jegybank május 8, 2013 12:59 Szerző mediatica Gazdaság Enyhén csökkentette a Román Nemzeti Bank (BNR) az idei inflációs célt, így 3,2 százalékos fogyasztói árindex növekedésre számítanak a korábbi 3,5 százalék helyett – derült ki szerdán Mugur Isărescu jegybanki kormányzó bejelentéséből. A központi bank korábban 1,5-3,5 százalékos inflációs célt tűzött ki az idei évre, így az új bejelentés szerint a központi bank enyhén lefelé …
Tengerparti nyaralás, nagyon olcsón! május 8, 2013 11:24 Szerző mediatica Gazdaság Több mint ötven szálloda vesz részt a „Tengerpart mindenkinek” nevű kedvezményes üdültetési programban, amelyet tizenkettedik alkalommal hirdetett meg a turisztikai irodák szövetsége (ANAT). A program Costinesti, Olimp, Neptun, Jupiter, Cap Aurora, Venus, Saturn, Mangalia, 2 Mai, Vama Veche üdülőkre terjed ki. Az akcióban résztvevő hotelekben június 15-ig húsz-harminc százalékkal olcsóbban lehet szálláshoz jutni. E szerint …