Taggelt bejegyzések: Klaus Iohannis székelyföldi látogatása

Klaus Iohannis és a követelőző magyarok: itt a székelyföldi látogatás lehetséges indítéka!

Klaus Iohannis és a követelőző magyarok: itt a székelyföldi látogatás lehetséges indítéka!

A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor “A román politika – a szervezett káosz iskolapéldája” című pódiumbeszélgetésére meghívott politológusok. Bakk Miklós politológus, Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében

Iohannis: A székelyföldi fiatalok meg kell tanuljanak románul!

Iohannis: A székelyföldi fiatalok meg kell tanuljanak románul!

Klaus Iohannis aggódik azoknak a székelyföldi fiataloknak a jövőjéért, akik nem beszélik jól a román nyelvet. Az államelnök erről kedden, Csíkszeredában nyilatkozott. “Ez egy olyan probléma, amelyen túl kell lépni, hisz csak így tudunk harmonikusan együttélni, de azért is, mert csak így tudunk jövőt biztosítani ezeknek a fiataloknak. A jól képzett magyarok számára lehetőség nyílik

Iohannis Csíkszeredában: az etnikai alapú autonómia nemkívánatos

Iohannis Csíkszeredában: az etnikai alapú autonómia nemkívánatos

A decentralizáció kötelező, a regionalizáció ajánlatos, de csak akkor, ha a közigazgatás korszerűsítéséhez vezet, ugyanakkor az etnikai alapú autonómia nemkívánatos, mert meggátolná a fejlődést – jelentette ki Csíkszeredában Klaus Iohannis államfő. Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, a székelyföldi választott képviselők – Iohannis reakciója >> A Hargita megyei tanács székházában felszólaló államfő azt mondta: Romániának


Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, a székelyföldi választott képviselők – Iohannis reakciója

Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, a székelyföldi választott képviselők – Iohannis reakciója

Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában Hargita és Kovászna megye választott elöljárói. Klaus Iohannis kedden 10 órakor érkezett a hargitai megyeházára, ahol magyarul üdvözölte a jelenlévőket, majd azt mondta: köszöni, hogy énekeltek neki, „jó és erős a hangjuk, és azért jöttem, hogy meghallgassam Önöket. Tudomásom szerint jó néhány év eltelt már azóta, hogy államelnök járt

Az autonómiapárbeszéd elkezdését kérte nyílt levélben a román elnöktől Szilágyi Zsolt EMNP-elnök

Az autonómiapárbeszéd elkezdését kérte nyílt levélben a román elnöktől Szilágyi Zsolt EMNP-elnök

Az autonómiáról szóló párbeszéd elkezdését kérte a székelyföldi látogatásra készülő Klaus Iohannis román elnöktől Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egy vasárnap keltezett nyílt levélben. Az MTI-hez is eljuttatott nyílt levében Szilágyi Zsolt gratulált Iohannis elnöknek azért, hogy ellátogat abba a régióba, ahol a legnagyobb arányban szavaztak rá a 2014-es elnökválasztáson, és amelynek