Taggelt bejegyzések: kozelet

DNA: 130 ezer lejes kár a Szeben Megyei Tanácsnál?

Vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a Szeben megyei tanács háza táján. Bizonyos közbeszerzési eljárások kapcsán azt gyanítja a DNA, hogy az önkormányzat feláron vásárolt különböző javakat valamilyen érdek mentén kiválasztott cégektől. A kár elérheti a 130 ezer lejt. A Szeben megyei tanács ideiglenes elnöke, Constantin Sovaiala ezzel kapcsolatosan azt mondta: nem nyugtalanítja a hír, hiszen

Járdafelújítás a Vár sétányon

Felújítják a marosvásárhelyi Vár sétány járdáit, mintegy 800 méteren mindkét oldalon kockakövekből rakják ki a gyalogjárót. Fotó: Punctul A munkálatokat a hónap végéig tervezik befejezni, egyébként a helyi tanács 350 ezer lejt utalt ki a korszerűsítés finanszírozására. mediatica

Túl sok panasz: egyszerűsítés a tűzvédelmi papírok intézésében?

A tűzvédelmi dokumentáció költségeinek, illetve a bürokráciának a csökkentését kezdeményezi a Vészhelyzeti Felügyelet. A tervezetet a Belügyminisztérium honlapján bocsátották közvitára. A bukaresti Colectiv klubban történt tűzesetet követően, idén, az első negyedévben több mint 7600 igénylés érkezett tűzvédelmi engedélyek kibocsátására. Ez 45 százalékkal több, mint tavaly ugyanabban az időszakban. A vendéglátóipari egységek tulajdonosai részéről számos panasz


Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Felhőszakadások és heves szélrohamok lehetőségére figyelmeztető sárga színű vészjelzést bocsátott ki kedden a meteorológiai szolgálat több déli és központi megyére. A viharriadó kedden este 10 órától tizennégy órán át érvényes, és Székelyföld egy részére is vonatkozik. Kovászna megyében várhatóak rendkívüli időjárási körülmények, amelyek ugyanakkor nem érintik Maros és Hargita megyét. A jelzett időintervallumban villámlásokkal és

Jelentős változás időjárásunkban

A hét eleji szokatlan hőség után fokozatosan lehűl a levegő. Székelyföldön szerdától hajnalban már fagypont alatti hőmérséklet várható – írja a Mediafax. Hétfőn még az idei év legmelegebb napját regisztrálták szinte az egész országban. A levegő a déli megyékben 32 fokra is melegedett. Keddtől fokozatosan csökken a hőmérséklet, legtöbb 22-23 fok, csütörtökön pedig már csak

Fontos közlekedési információ!

Autósok figyelmébe: elkezdik a körforgalom kialakítását a marosvásárhelyi Corvin Mátyás tér, Tamás Ernő utca és Cuza Voda utca kereszteződésénél, a sportcsarnok előtt. Teljesen megváltozik az útkereszteződés geometriája – áll a polgármesteri hivatal közleményében. A dokumentumban azt kérik az autósoktól, hogy lehetőleg kerüljék a Sportcsarnok környékét, hiszen a nagyarányú átalakítás miatt nehézkes lesz a forgalom. A


Igen, tessék! Intézményes magyar nyelvű kiszolgálás a kolozsvári Praktikerben!

A Praktiker az első nagy áruházlánc Romániában, amely teljes értékű partnere lett az Igen, tessék! anyanyelvhasználati mozgalomnak – közölte szerdai közleményében a mozgalom Kolozsváron. A barkácsáruház helyi üzlete április első heteiben helyezte ki az állandó magyar kiszolgálást jelző zöld matricákat, a magyarul is tudó eladók pedig Igen, tessék! – Da, poftiti! feliratú kitűzőket viselnek. “A

A 700 éves jubileum jegyében szervezik az idei kolozsvári magyar napokat

Kolozsvár várossá nyilvánításának a 700. évfordulója jegyében szervezik az idei kolozsvári magyar napokat, amelyekre augusztus 14. és 21. között kerül sor. A rendezvénysorozatot meghirdető sajtótájékoztató meglepetésvendége Kóbor János, az Omega énekese volt, aki együttese kolozsvári fellépését jelentette be. Kóbor János elmondta: először állnak majd a kolozsvári közönség elé, ezért úgy gondolják, hogy az Omega 55

Román igazságügy-minisztérium: NEM alkalmazható főállású magyar tolmács a bíróságokon!

A román igazságügyi minisztérium álláspontja szerint nem szerepelhetnek tolmácsok az igazságszolgáltatási intézmények személyi állományában – írta csütörtöki számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A lap szerint nehézségekbe ütköznek a bíróságok, amikor románul nem, vagy alig beszélő személyeket kell meghallgatni egy peres eljárás során. Ilyen esetekre a törvény tolmács alkalmazásának a lehetőségét biztosítja, ám alig akad


A román hatóságoknak vissza kell adniuk a tulajdonosnak a Szovátán levett Wass Albert-szobrot

Egy kedden kimondott jogerős bírósági ítélet alapján a román hatóságoknak vissza kell szolgáltatniuk azt a Wass Albert-szobrot, amelyet 2014-ben egy szovátai lakostól koboztak el, aki a háza udvarán alakított ki Wass Albert-emlékhelyet. Az ítéletről a Krónika című erdélyi magyar napilap számolt be szerdán internetes oldalán. Amint a lap közölte, Tóth Ferencet az ellene folyó büntetőper