Döbbenet és örömkönnyek a Golden Globe-díjátadón január 13, 2014 10:20 Szerző mediatica Kultúra Hivatalosan is kezdetét vette 2014-es a hollywoodi díjszezon – idén immár hetvenegyedik alkalommal adták át Los Angelesben, a Beverly Hilton Hotelben az Oscar-díj előfutárának is tekintett Golden Globe-díjakat. A legjobb drámai film kategóriájában a Steve McQueen rendezte 12 év rabszolgaság aratott diadalt, a legjobb külföldi film díját a Paolo Sorrentino rendezte A nagy szépség című, …
Elhunyt Kinde Annamária január 6, 2014 12:58 Szerző mediatica Kultúra Vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró, szerkesztő – közölte az Erdélyi Riport hetilap szerkesztősége. Kinde Annamária 1956. június 10-én született Nagyváradon. Kilenc önálló verseskötete, és egy versfordítás-kötete jelent meg. A Brassói Egyetemen szerzett erdőmérnöki diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője, majd 1992 és 1996 között az …
Elhunyt Senkálszky Endre január 5, 2014 22:28 Szerző mediatica Kultúra Életének 100. évében vasárnap meghalt Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte Facebook-oldalán az intézmény. Senkálszky Endre 1914. október 2-án született Kolozsvárott. Színpadi pályafutását amatőr színjátszóként kezdte, az 1930-as években vándorszínészkedett, majd 1939-ben a kolozsvári társulathoz szerződött. 1949-1954 között a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanára, 1964-1969 között a Kolozsvári Állami Magyar …
Elhunyt a háromszoros Oscar-díjas hollywoodi producer január 5, 2014 10:29 Szerző mediatica Kultúra Saul Zaentz legutóbb Az angol betegért kapta meg a szakma legjobbjainak járó arany szobrocskát. Zaentz nem jegyzett sok filmet, viszont amihez nevét adta, jó ízléséről tanúskodott. Komoly irodalmi alkotások megfilmesítésében szakosította magát, amelyeket a hollywoodi stúdiók túl bonyolultaknak tartottak, hogy foglalkozzanak velük. San Francisco-i otthonában, péntek este, 92 éves korában hunyt el, miután hosszabb ideje …
Balázs Péter átengedte a Vígszínházat Eszenyinek január 4, 2014 8:18 Szerző mediatica Kultúra Egyelőre biztosan nem lesz a Vígszínház igazgatója Balázs Péter. A szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi direktora ugyanis visszalépett a körúti teátrumra újfent kiírt pályázattól, így gyakorlatilag egy az egyben átengedte a terepet Eszenyi Enikőnek. Balázs Péter visszalépésével szinte teljesen biztos, hogy 2014. február 1. és 2015. június 30-a között Eszenyi vezetheti tovább a három játszóhelyes színházkomplexumot. …
Elhunyt Helyey László január 3, 2014 14:41 Szerző mediatica Kultúra Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai-díjas színművész – tudatta az Újszínház az MTI-vel. A művészt az Újszínház saját halottjának tekinti. Helyey László 1948. május 21-én született Budapesten. A színészi pálya megalapozásaként 1968-ban amatőr színészként játszott az Universitas Együttesben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1975-ben szerzett diplomát, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, …
Megbírságolták a J. K. Rowling írói álnevét kiszivárogtató ügyvédet január 3, 2014 0:26 Szerző mediatica Kultúra Az ügyvédi titoktartás megsértése miatt az illetékes brit felügyelő hatóság megbírságolta Christopher Gossage ügyvédet, aki tavaly nyáron kiszivárogtatta, hogy J. K. Rowling írta Robert Galbraith álnéven a The Cuckoo’s Calling (Szól a kakukk) című krimit. A brit ügyvédeket felügyelő hatóság (SRA) ezer font (350 ezer forint) pénzbüntetést szabott ki Gossage-ra, a világhírű írónőt képviselő londoni …
Elhunyt James Avery január 2, 2014 9:58 Szerző mediatica Kultúra A színész 65 éves korában, szilveszter éjjel hunyt el a kaliforniai Glendale kórházban, ahol nyitott szívműtétet végeztek el rajta. Az operáció után komplikációk jelentkeztek, és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. James Avery főleg sorozatokban játszott, a legtöbben talán a Kaliforniába jöttem című sitcomból ismerhetik, melyben a főszereplő Will Smith nagybátyját, Phil bácsit alakította. …
Erdélyi színházak szilveszteri műsorajánlata: így köszöntik az új évet december 30, 2013 23:24 Szerző mediatica Kultúra Operetteket, musicaleket és vígjátékokat mutatnak be az erdélyi színházak szilveszterkor. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hogyne, drágám! című, „első erdélyi zenés tragikomédiát” adja elő. A nagy sikerű Bánya-trilógia szerzőjének, Székely Csabának a művét először játsszák színpadon. A tragikomédiát Sebestyén Aba rendezte. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Ion Luca Caragiale 19. századi román …
Ady Endre megjárta a börtönt december 27, 2013 12:27 Szerző mediatica Kultúra Életfelfogásom, meggyőződésem és emberségem indított a szabadkőművességbe való belépésemre – vallotta Ady Endre (1877–1919) költő a titkos társaságba való felvételi kérelmében, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár tett közzé a honlapján. Ady hiába volt már országszerte ismert irodalmár, a Nyugat című folyóirat főmunkatársa, ugyanúgy válaszolnia kellett az életének sötét oldalát firtató kérdésekre, mint bármelyik másik jelentkezőnek. …