Taggelt bejegyzések: magyar

Molinón üzentek Szanyinak. „Vérlázító megnyilvánulás”. Szanyi válaszolt

A Fidelitas szerint megdöbbentő, hogy Szanyi Tibor a kommunista diktatúra által összehívott 1957. május 1-jei nagygyűlést állítja példaként a társadalom elé – jelentette ki Böröcz László, a Fidesz ifjúsági szervezetének ügyvezető alelnöke kedden Budapesten. A Fidelitas tagjai a Terror Háza Múzeum előtt megtartott sajtótájékoztatón magasba tartottak egy molinót, amelyen Szanyi Tibornak, az MSZP elnökségi tagjának

Ismertette Biszku Béla véleményét 1956-ról a törvényszéki bíró. Ellentmondásos kijelentések

Biszku Béla egy korábbi interjújában azt állította, nem ismerte a konkrét eseteket, nem szólt bele az egyes ügyekbe, 1956-ról pedig úgy vélekedett, hogy ellenforradalom volt – ismertették a forradalmat követő megtorlásokkal kapcsolatban háborús bűntettel vádolt nyugdíjas pártvezető perének tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken kedden. Korábban a 92 éves egykori állampárti vezető tagadta bűnösséget, de vallomást nem

Bizonyítéknak látszó tárgy került Bajnaiék kezébe az aláírások cserélgetésével kapcsolatosan. Egymásnak ugrasztják a külföldön élő magyarokat és a határon túliakat?

Erős a gyanú, “bizonyítéknak látszó tárgy” van arra, hogy a kormány által elfogadtatott választási rendszert csalások szegélyezik – jelentette ki Bajnai Gordon kedden Zalaegerszegen. Az Együtt-PM szövetség vezetője a baloldali összefogás két zalai jelöltjével, Major Gáborral és Göndör Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: “számos csapást mért a Fidesz a választási rendszer tisztaságára”. Utalt arra


Nem jöhet ki az előzetesből Simon Gábor. A döntés előzményei

Előzetes letartóztatásban marad Simon Gábor, a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a volt szocialista országgyűlési képviselő kényszerintézkedéséről szóló végzést – tudta meg az MTI kedden az ügyet jól ismerő forrásból. A bíróság megerősítette az MTI értesülését, és közölte: a fellebbezések alaptalanok voltak. A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy egy hete, március 18-án hozott végzésével “helybenhagyta S. Gábor

Aranyhalakhoz hasonlította a baloldali szavazókat Vona Gábor. „Olyanok, mint az állatvilág leggyengébb memóriájával rendelkező élőlényei“ Elég egy aprócska akvárium?

A Jobbik „óriási meglepetésre” készül, és szeretné megnyerni a választásokat. Ha ez sikerül, bebizonyítja: hogyan lehet az országot lépésről lépésre megmenteni és visszaadni azoknak a magyar embereknek, akiket megillet – jelentette ki a párt elnöke vasárnapi lakossági fórumán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon. Vona Gábor a Déryné Kulturális Központ színháztermében teltház, mintegy 200-250 fős hallgatóság –

Lebukott Mesterházy Attila! „Nem tudok semmit“ Eddig alaptalanul nyilatkozott a Simon-ügyben?

Három jogcímen is visszakövetelhetők Simon Gábortól, az MSZP volt elnökhelyettesétől a számára képviselőségének ideje alatt kifizetett juttatások – mondta Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke hétfőn, a testület zárt ülése után újságíróknak. A kormánypárti képviselő elmondta, hogy a bizottság majdnem egyhangúlag elfogadta az ügyben készült jelentéstervezetének vázát, a jelentést a héten szövegezik meg,


Gyurcsány elismeri, hogy Orbán igazat mondott. „Iszonyatos erőfeszítés“ Ha ő csinálja, akkor elfogadható?

Az április 6-ai országgyűlési választások nem lesznek sem szabadok, sem tisztességesek, mert a kormánypártok olyan helyzetet idéznek elő, amelyben a legelemibb tisztesség és szabadság feltételei is súlyosan sérülnek – jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfőn Nyíregyházán, sajtótájékoztatón. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt mondta, a választás akkor szabad, ha a választóknak azonos erőfeszítést kell tenniük annak

Hat trafikkal lett gazdagabb egy fideszes pár. Nem lesz gond a bevétellel

Összesen hat olyan telephelye van a Trafik Management Bt-nek Miskolcon, Alsózsolcán, valamint Felsőzsolcán, ahol trafikot jegyeztek be – írja a Blikk. A lap szerint a fél tucat boltból egynek a vámhatósági engedélye közvetlenül Mikéék betéti társaságának nevére szól. A dohánybolt még nem nyílt meg – a koncessziót csak októberben, a harmadik körben osztották ki –,

Semmi nem indokolja a paksi bővítést. „Mire alapozzák az Oroszországgal kötött szerződést?” Alapvető számítások hiányoznak, amelyeket még egy átlag lakásfelújításnál is elvégeznek

Jávor Benedek szerint nem létezik olyan érdemi tanulmány, amelyik megalapozná a paksi atomerőmű bővítésének érdekében Oroszországgal kötött szerződést. Erről a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az Együtt-PM színeiben politizáló képviselő mindezt arra alapozva jelentette ki, hogy múlt hét pénteken a MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. székhelyén betekinthetett azokba a dokumentumokba, amelyek


Miért akarja felszámolni az Európai Unió a magyarországi megyéket? „Ezeréves megyéket nem adunk fel” Idegenek a Brüsszelben megrajzolt régiós térképek

A fejlesztési régiókkal szemben a megyék létjogosultságáról beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton a Fejér megyei megyenap alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen. Hangsúlyozta, a magyarországi megyék már akkor is léteztek, “amikor az Európai Unió sehol sem volt”. Semjén Zsolt azt mondta: az előző kormány “az EU bürokráciájának bűvöletében” meg akarta szüntetni a megyéket és fejlesztési régiókat akart